„Én a komédiát lejátsztam…” (MSZI, Budapest 1981)

I. „MŰVÉSZNEK LENNI NEM SZAKMA, HANEM SORS." (Goethe)

Rózsahegyi Kálmán Endréd, 1873. 10. 6.-Bp., 1961. 8. 27. Kiváló művész. Rózsahegyi Ödön vidéki színész fia. A Színiakadémia elvégzése után előbb vidéken játszott. 1898-ban a Magyar Színház szerződtette. 1900-tól nyugalomba vonulásáig, 1935-ig a Nemzeti Színház tagja volt. 1923-ban megkapta az örökös tagságot. Feleségével, Hevesi Angélával együtt vezette magánszíniiskoláját, ahonnan számos kiváló művész került ki. Eleven mozgású színész volt; átélőképessége, humora és közvetlensége biztosították népszerűségét. Komikai szerepköre a szélsőséges bohózattól a klasszikus vígjátékokig terjedt, s a vidéki magyar polgárok és parasztok ábrázolásában is elsőrangút tudott nyújtani. Legjobb szerepei: Sírásó (Hamlet), Bolond (Shakespeare: Lear király), a fiatal és öreg Gobbo (Shakespeare: A velencei kalmár), Scapin (Molière), Jakab mester (Molière: A fösvény), Constantin abbé (Halévy), Baracs Matyi (Gárdonyi: A bor), Gonosz Pista (Tóth: A falu rossza), Pusztabíró (Csepreghy: Sárga csikó), Kóbor cigány (Gárdonyi: Karácsonyi álom), Borly Gáspár (Mikszáth-Harsányi: A vén gazember), Szellemfi (Szigligeti: Liliomfi). „.. .Rózsahegyi Kálmán ... A neve mosolyog. Már a színlapon, előre mosolyog. S mosolyog az is, aki a nevét olvassa. Hányszor hallom otthon, az üres szobában egymagamban ravaszdi kuncogását, amely legtöbbször ki sem csattan, csak forr, pezseg, mint a lefojtott nemes ital, aranyában régmúlt napok bujkáló fényeit szikráztatva. A furfangos paraszt nevet így. Matyi a „Bor"-ban, az őrmester a „Piros bugyellárisban", meg a „Falu rossza" Gonosz Pistája, a „Vén Gazember" Borly-ja vagy a „Liliomfi" Szellemfije. De még inkább a „Szentivánéji álom" Zuboly-a, a „Vihar" Hörpencs-e vagy a „Hamlet" borissza sírásója - mert ez a nevetés legközelebbi rokona Shakespeare nevetésének. Molière hahotája tele van könnyel, fájdalommal. Alatta tragédia lappang. Shakespeare azonban - az egy Lear keserű bolondját nem számítva - olyan tiszta, ártatlan, harsány derűvel kacag, akár a márciusi nap. így nevet Rózsahegyi is. Pajkosan, édesen, melegen ömlő humor eleven áradásával - egészen a könnyekig. Ha ezer arca közül most egyet akarok kiválasztani örök emlékül, a „Hamlet" sírásója jut eszembe. Ez a drága, kedélyes korhely, amint ott ül a megásott sír szélén, sárgult koponyákat kocogtat körmeivel, gondtalanul dalol, vidáman iszik és nevet. Bölcsen, fölényesen, mindent megértve és mindent megbocsátva nevet. Kineveti az életet és a halált. S neki van igaza. Ő az igazi nevető ember.. ." /KÁRPÁTI AURÉL/