„Én a komédiát lejátsztam…” (MSZI, Budapest 1981)
I. „MŰVÉSZNEK LENNI NEM SZAKMA, HANEM SORS." (Goethe)
rónőjét. De olyankor is vendégül látta, amikor éppen nem játszott este színházban, és otthon szerepet tanult. Egy ilyen estén erős csengetésre lettek figyelmesek, Gombaszögi Frida kiment az előszobába, és ott állt előtte a suhanc - mert ő csöngetett - előrántotta Frommer ismétlőpisztolyát (az első világháború utolsó szakaszában könnyű volt ilyesmihez hozzájutni), s a művésznő arcába lőtt. Azonnal elvesztette eszméletét, és rögtön eldördült egy másik lövés is, ami a fiatal merénylő férfi fejét roncsolta szét. Gombaszögi Frida sokáig élet-halál közt lebegett, de élni akarása és a kitűnő orvosi beavatkozás nemcsak az életét mentette meg, hanem többszörös arcműtét és egyévi önfeláldozó kezelés után, elérte már-már reménytelennek látszó vágyát, és ismét színpadra léphetett. Valóságos tüntetés támadt, mikor először jelent meg a függöny előtt. Elluska 1924-ig volt a Vígben, aztán átszerződött a Magyar Színházba. Vele itt találkoztam először (együtt játszottunk a Masamód című Heltai darabban). És noha rajta kívül még Bajor Gizi is kitűnő partnerem volt, a darab megbuktatásában én is kivettem alaposan a részemet. Elluska pályáján ezután változatos szerződések következtek, de Fridával is mint vendéggel, a Belvárosi Színházban találkoztam mint rendező, és sajnos ez is közös bukással kezdődött. Calais Dower volt az angol darab címe, és a sok rossz közül egyetlen vigasztaló örömöm volt, hogy ennél a bukásnál találkoztam össze először Fricivel, és névrokonommal, Hegedűs Gyulával. Jó barátok lettünk. És 1927-ben amikor már Gombaszögi Frida is újból a színház tagja volt, én akkor szerződtem oda. A start jól indult. Maugham A levél című darabja hozta meg számunkra az első közös sikert. Frida olyan nagyszerű volt a női főszerepben, hogy a londoni lapnak Pesten járt komoly kritikusa jobbnak találta, mint az angol bemutató női főszereplőjét. Emlékezetes volt közös munkánkban az Angliai Erzsébet ősbemutatója, és nem felejthetem el, hogy a Feketeszárú cseresznyének, Hunyadi első darabjának ő játszotta a női főszerepét, mint Hegedűs Gyula utolsó színpadi partnere. Ha jellemezni akarom a két Gombaszögi nővér művészi és emberi hitvallását, kétségtelen tehetségükön kívül jóságukat, kollegalitásukat kell kiemelnem. Jószív, igazság, és emberszeretet volt a hitvallásuk. Sokat dolgoztam együtt Gombaszögi Fridával, és ő hívta fel a figyelmemet arra, hogy sose felejtsem el, a színész a legérzékenyebb valaki minden művész között. Hiszen nincs más kifejezőeszköze, csak önmaga. Az elméleteket szerinte nem a művészek számára találták ki - és hogy a szerepet nemcsak meg kell tanulni, hanem meg is kell emészteni, hogy a színpadon minden idegszálával irányíthassa és uralkodni tudjon fölötte. A felszabadulás után a Nemzeti Színházhoz került, de a személyi kultusz idején 1951-ben Pécsre helyezték pár évre. 1961-ben halt meg, mint a Nemzeti Színház örökös tagja. Férje, (Miklós Andor) mellé temették a családi kriptába. A Nemzeti Színház nevében Major Tamás, a régi vígszínháziak közül pedig én mondtam el koporsójánál a búcsúztatót. /HEGEDŰS TIBOR/