„Én a komédiát lejátsztam…” (MSZI, Budapest 1981)

VI. „A SZÍNÉSZ KÉT SÍRBAN NYUGSZIK, HA MEGHAL: EGYIK A FÖLD, MÁSIK A FELEDÉKENYSÉG." (Jókai Mór)

Szendrő József 1914-1971 Jászai Mari-díjas. A Színművészeti Akadémiát 1936-ban végezte el, azonnal a Nemzeti Színházhoz került, majd két év múlva Debrecenbe. A háború után, 1947-ben kezdett újra játszani, később rendezni, színházat vezetni, írni és darabokat fordítani. Kezdetben fiatal hősöket alakított (például Rómeót), majd jellegzetes alakja és orgánuma főleg karakterszerepekre tették alkalmassá. „Költő, műfordító, humorista, színházi rendező, színész. Nemcsak a térfogata nagy, hanem a befogadóképessége is. Színházi ember, a szó reneszánsz értelmében; plakátfogalmazó, sátorverő, komédiás és klakőr egy személyben. Vagy közelibb hasonlattal élve: maga is egy nagy kapacitású színházi áramfejlesztő: rengeteg jól beprogramozott, bár olykor meghibásodó készülékkel, fel-felgyúló jelzőlámpával, bonyolult érhálózattal, ideg- és huzalrendszerrel. Az energiával, amelyet kitermel, erőműveket lehetne működtetni. Nemcsak rajta múlik, hogy olykor játék-vonatokat kell futtatnia, egyik papírmasé alagúttól a másik bádogállomásig." /CALSAI PONGRÁC/ Pályafutása a felszabadulás után: 1947-48 Nemzeti Színház, 1948-51 Pécs, igazgató, 1951-52 Vígszínház főrendező, 1956-58 József Attila Színház igazgató, 1958-61 Debrecen igazgató, ezután a Fővárosi Operettszínház és a Petőfi (zenés) Színház rendezője, 1966-tól haláláig a Nemzeti Színház tagja. Játszotta a Jegor Bulicsov címszerepét, Molière Tartuffe-jét, a Böffen Tóbiást (Vízkereszt), rendezte Rostand Cyranóját, Kodolányi Földindulását, Osztrovszkij Erdő c. színmüvét. Tapolczai Gyula 1903-1954 Annak a színészdinasztiának a tagja, amelyik olyan nagy névvel indult, mint Szigeti József, az első Nemzeti Színház tagja, folytatódott Vízvári Gyulával, majd szüleivel, Tapolczai Dezsővel és Vízvári Mariskával. •Tapolczai Gyula 1920-ban Pécsett kezdte pályáját. 1923-ban felkerült a fővárosba, itt a Magyar Színházban, rövid ideig a Blaha Lujza Színházban, majd a Belvárosi Színházban játszott elsősorban komikus szerepeket, mert fizikai adottsága, kövérkés, gömbölyű alkata külsőségekben illett a vígjátékok és bohózatok együgyű és kedélyes figuráihoz. 1926-ban meghívta a Nemzeti Színház a Velencei kalmár Gobbo szerepére. A vendégjáték szerződéssel végződött. A Shakespeare-szerep megformálásával bebizonyította, hogy árnyaltabb alakításra is képes, hogy művészi tehetsége többet elbír, mint amennyit addig mutatott. A Víz-