„Én a komédiát lejátsztam…” (MSZI, Budapest 1981)

VI. „A SZÍNÉSZ KÉT SÍRBAN NYUGSZIK, HA MEGHAL: EGYIK A FÖLD, MÁSIK A FELEDÉKENYSÉG." (Jókai Mór)

Kétszer annyit élt, mint más. így is alkotott. Mindenben a legnagyobbat, a legszebbet, a legforróbbat szerette. Az elragadtatás, a szenvedély állapotát óriási lendülettel tudta ábrázolni, lelkéből a legőszintébben ez fakadt. Hatalmas kíváncsisággal mindent tudni akart. Érdekelte a képzőművészet, azon belül is a tiszta humánum, az ókor. Bartókért rajongott, nyugtalanító muzsikájában, zenei disszonanciáiban az érzelmek végletessége vonzotta. Állandó hevülésselt élt. Ahogyan a szerelembe belevetette magát, teljes odaadással, úgy volt színész is. A szenvedélyes emberek érzékenységével reagált a világra. Túlreklámozták, aztán sorsára hagyták. 1952-ben a Debreceni Csokonai Színházhoz került. Miközben ingázott a debreceni színház és a filmgyár között, egyik filmet játszotta a másik után, a kritikák harsogtak a nagy „népi" tehetségről. Aztán a másik végletbe estek. Már azt sem kapta meg, amit megérdemelt. Egyre kevésbé hitt önmagában. Rohanások, szerepek, próbák. 1955-től Pesten játszott a Madáchban. Ekkor már komolyabb a baj: ital kellett és nyugtatók. Le kellett győznie a külső, belső megterheléseket. Aztán egy nagy reménység, új frisseséget adó készülődés ideje következik. Erős magához, kemény a felbukkanó kísértésekkel szemben: el akar jutni Moszkvába a VIT-re. Nem javasolták. Megint inni kezdett. 1957 júniusában már halott volt. Élt 27 évet. Öngyilkosság? Véletlen? Leromlott fizikumának egy cséppel több nyugtató? Akárhogy is: az utolsó pillanatokban nem akart meghalni: szabadulni akarás nyomait találták a falon, körmeit véresre kaparta. A legnagyobb vágya volt, hogy valamikor eljátssza a Hamletet. A Dayka Margittól kapott Shakespeare-kötetben a jelzőt a Hamletnél találták betűzve. Bízott magában, ha tudta, hogy más is hisz abban, amit ő meg akar valósítani. /BODIS MÁRIA/ Szabó Ernő Kassa, 1900-Bp., 1966 Érdemes és kiváló művész. Gyermekszínészként kezdte pályáját apja erdélyi társulatában, majd Budapesten, később Nagyváradon, 1946-1955-ig a marosvásárhelyi Székely Színházban játszott s ugyanott főiskolai tanár is volt. Munkásságáért a Román Népköztársaság Állami Díjával tüntették ki. 1955-ben visszatért Magyarországra, ahol a Fővárosi Operettszínház, a Magyar Néphadsereg Színháza, végül a József Attila Színház tagja lett. Táncoskomikusként indult, majd kiváló karakterszínész lett. Főbb szerepei: Volpone (Jonson), Orgon (Molière: Tartuffe), Percsihin (Gorkij: Kispolgárok), Polgármester (Gogol: A revizor), Róth bácsi (Földes: Hivatalnok urak), Rosta Márton (Farkas: Csínom Palkó), Tódorka Szilárd (Csiky: Nagymama), Robinson (Osztrovszkij: Hozomány nélküli menyasszony). Filmszerepei közül a Hannibál tanár úr a leghíresebb. Hat éven át ő alakította Szabó bácsit, a rádió népszerű Szabó családjának fejét.