„Én a komédiát lejátsztam…” (MSZI, Budapest 1981)

VI. „A SZÍNÉSZ KÉT SÍRBAN NYUGSZIK, HA MEGHAL: EGYIK A FÖLD, MÁSIK A FELEDÉKENYSÉG." (Jókai Mór)

Azt hiszem, színészi pályafutásának egyik legnagyobb győzelme volt ez. Híres alakításai - „A kertész kutyája", az „Egerek és emberek" - után is új eseményt jelentett ez a Peer. Ladányi Ibsen remekművében az emberi lét kérdéseit új fénytörésben mutatta meg a közönségnek, és új megvilágításban állt maga is a nézők előtt. Egyénisége kialakulásának csúcsán azzal a bátorsággal mutatta meg teljes, igazi önmagát, amelyre csak igazán jelentős művészek képesek. . ." /GYÁRFÁS MIKLÓS/ Ladomerszky Margit Bp., 1904-1979 Az Országos Színészegyesület színiiskoláját végezte és Székesfehérvárott kezdte pályáját 1924-ben. Játszott Kaposvárott, Pécsett, Szegeden. Ezekben az években a szintén vidéken játszó Jávor Pál eszményi partnere volt. Számos főszerepet alakított: Éva (Az ember tragédiája), Roxane (Cyrano de Bergerac), Melinda (Bánk bán), Júlia (Rómeó és Júlia), Nóra (Ibsen), Ophelia (Hamlet), Titánia (Szentivánéji álom), volt Aase anyó a Peer Cyntben. Sokszínű, modern és klasszikus drámai szerepeket sorjázó pálya állt már mögötte, amikor 1929-ben a Vígszínházhoz szerződött, ahol karakterszerepeket játszott. A második világháború éveiben igaz emberségével tűnt ki: embereket mentett s a Vígszínház tagjai közül elsőként mondott lefizetése 10%-áról az elbocsátott kollégák javára. 1945 után lett a Nemzeti Színház tagja. Drámai és komikai szerepekben egyaránt sikereket ért el. Játszotta Gurmizsszkaját (Osztrovszkij : Erdő), Higginsnét (Shaw: Pygmalion), Melaniját (Gorkij: Jegor Bulicsov), sikere volt Ökrösné (Karinthy Ferenc: Ezer év), Polezsajev professzorné (Rahmanov: Viharos alkonyat) szerepében. Ladomerszky Margit igazán sokszínű pályájának volt egyetlen szerepe, amely hozzá tapadt, évtizedeken keresztül kísérte s mintegy hatszázszor játszotta: Warrenné. A tőle teljesen idegen jellemet csodálatosan alakította, s a szerep színpadi hevét negyedszázadon át tartósította, szembetűnő változtatás nélkül mentette át az 1947-es Nemzeti Kamaraszínház-i bemutatótól a felújításokon át a Katona József Színházban 1967-ben vállalt utolsó fellépésig. /SUJÁN ANDREA/ Latinovits Zoltán Bp., 1931-1976 Másfél évtized. A hatvanas évek elejétől a hetvenes évek közepéig. Ennyi jutott Latinovits Zoltánnak, a színész-zseninek. Soós Imrén kívül nem találni mást a magyar színházban, akinek a neve halála után úgy vált volna legendává, mint az övé. Csakhogy Latinovitsból már életében megpróbáltak mítoszt csinálni, s a mí-