„Én a komédiát lejátsztam…” (MSZI, Budapest 1981)

VI. „A SZÍNÉSZ KÉT SÍRBAN NYUGSZIK, HA MEGHAL: EGYIK A FÖLD, MÁSIK A FELEDÉKENYSÉG." (Jókai Mór)

„Első nagy budapesti sikere volt ez Bulla Elmának, a Belvárosi Színház színpadán, Melier Rózsi a „Vallomás" című színműben. A jó szemű és fölfedező-kedvű Bárdos Artúr hozta el a fiatal színésznőt német nyelvű színpadokról, amelyeken Max Reinhardt tanítványaként már sok sikert aratott. Bulla ezt a szerepet - egy önfeláldozó nő szerepét, amilyet pályafutásán még mennyi követ majd! - később az „Én voltam" című filmben is eljátszotta. Egy évvel később Shaw „Szent Johannáját" játssza, az alakítás Kárpáti Aurél kritikáját tölti el lelkesedéssel: „Bulla Elma a legideálisabb Johanna. Érdes-naiv falusi szűz és elragadtatott szent egyszemélyben. Csodálatosan egyszerű, tiszta játéka csupa szuggesztív természetesség. Eleven és közvetlen. Nagyvonalú, anélkül, hogy egyetlen detail-finomságot feláldozna. Lényében szinte magától értetődően realizálódik a mennyei átszellemültség. Nem édes és nem kedves, de döbbenetesen igaz és meggyőző. Teljes illúziót kelt, akár a tücsökciripeléstől visszhangos mezők távlatába, akár a megnyíló ég végtelenségébe feledkezik tágra nyílt szeme. Mikor pedig az inkvizítorok előtt életösztöne a szenvedélyes düh viharában robban ki: a legmélyebb tragikum kap izzásra harangkondulású hangján keresztül." Ezt, Johannát emlegetjük vele kapcsolatban mindig leginkább. Hogy: húsz évvel később ismét eljátszotta, és megint reveláció volt az ő Johannája. Bulla Elma nagy egyénisége, úgy látszik, Shaw-ra, az író más darabjaira is, bensőségesen visszhangzott, hiszen játszott ő „Az ördög cimborájában", „Az orvos dilemmájában", a „Candidában" is. És amilyen francia parasztlány tudott lenni Johannaként, ugyanolyan megdöbbentően magyar parasztlány lett az ő „Édes Annája", a Kosztolányi-regény első színpadi változatában. Az „Esküvő" című Bourdet-darab egyik figuráját, a béna Adrienne-t tolókocsiban játszotta végig, csak a szemére, az arcára, csak a két kezére hagyatkozhatott, és az emberi mozgás tekintélyes hányadától így megfosztva teremtett meg egy olyan alakítást, amely huszonnyolc év múlva majd Örkény „Macskajátékának" ugyancsak tolókocsihoz szegzett Gizájában születik újjá. Talán ő számított egy időben a „legangolosabb" színésznőnknek. Sok angol szerepet alakított csakugyan, még Viktória királynőt is. Ám „A vadkacsában" vagy a „Kísértetek" Alvingnéjaként arról adott tanúbizonyságot, mennyi benne az „észak-fok, titok, idegenség". Milyen félelmetes tudott lenni „A fizikusokban", és milyen szívszorongató lelket rajzolt a „Naplemente előtt"-ben, apjáért rajongó, nyomorék Bettinaként. A szerelemben kivirágozni tudó vénkisasszonyságot pedig „A 2000 pengős férfi" című Barabás Pál vígjátékban kezdte, hogy több mint egy évtizeddel később „Az esőcsinálóban" teljesítse ki. Meg kell említeni még egy játékos-groteszk Bulla Elma-arcot is: Szép Ernő egyfelvonásosából, a „Kávécsamokból". Kuglóf illatú báj hatotta át ezt a miniatűr remeklést, valami nehezen elemezhető koboldos kedvesség. Mintha a kávécsarno'k kaszírnői székébe az a régi Puck ült volna be - megállapodottabban, érettebben, de: fanyar-komédiásan -, aki a nagy osztrák rendező keze alatt, kislányként a „Szentivánéji álom"-ban játszott. . ." /DALOS LÁSZLÓ/