„Én a komédiát lejátsztam…” (MSZI, Budapest 1981)

VI. „A SZÍNÉSZ KÉT SÍRBAN NYUGSZIK, HA MEGHAL: EGYIK A FÖLD, MÁSIK A FELEDÉKENYSÉG." (Jókai Mór)

jéből, nyugodt mozdulataiból az uralkodnitudás, és a bölcsesség egyszerűsége árad. A néző rokonszenvét megnyeri, még mielőtt megszólalna, a szolgáival való hajnal-áldomás szertartás közben. Az élete alkonyára mondott pohárköszöntőre úgy kell figyelni, mintha a címerektől tarka gótikus teremben maga az Attinghausen kúria szólalna meg. Amikor végignéz a Habsburgokhoz húzó Rudenz öccse pávatollas, bíboros selyemöltözetén, szavaiból a haza szemrehányása érezhető. Rudenz megvetve szól a paraszti világról, az egyhangúan szóló ökörkolompról, Attinghausen szelíd nyugalommal figyelmezteti az udvari pompára, sikerekre pályázó unokaöccsét, hogy visszasírja még az egyhangú kolomp szavát. Ajtay mint a testet öltött idő áll a hadikürt csábításától mámoros Rudenzzel szemben. Mintha már nem is lenne köznapian vett indulat az ő Attinghausenában, majdhogynem monoton hangon beszél a szabad ember észjárása szerint, de az a szó, amire hangsúlyt vet, az döng, mint a várak hídpallója, csattog, mint a páncél. Attinghausen nyugtalan öccse miatt, lelkét mélyen megsebezte Rudenz árulása, de ezt a sebet is büszkén viseli, mert csatában kapta, az ifjúság és öregkor csatájában mérte rá ezt az ütést rajongó unokaöccse. Ajtay büszke tartással vívja a tornát, áll, mint a vén tölgy a viharban. Gyökerei az anyaföldben, lombja az égi magasban. Az első Attinghausen kép legemlékezetesebb jelenete Ajtay alakításában Rudenz távozása után következik. A monológ. Fenséges ez a búcsú. Ajtay a szöveg zenéjét is együtt mondja a szavak értelmével. A pásztornépet tisztelő férfi-szózatból nagy idők erkölcsei szólnak. Mintegy húsz sorban egy egész tragédia játszódik le, s a sír felé induló, a hadakban és szorgos tettekben megőszült Attinghausen önmagát temető éneke meggyőz bennünket arról, hogy érdemes volt színházba jönnünk. A negyedik felvonásban, a második Attinghausen jelenetben már könnyű dolga van Ajtaynak. Csak szépen, végrendelkezőn, Rudenz megtérését tudomásul véve, a szabadságharc győzelmét remélve, meg kell halnia. Ajtay szemérmes, okos komédiázásának ez már csak pihenés. Jól és szabályosan játszik, tudja, hogy a színpadi halálnak kicsit színpadiasnak kell lennie, szépnek, fölemelőnek, fizikailag, lelkileg egyaránt stilizáltnak. Ajtay szépen hal meg. Mint egy művész. A legszebbet mutatja, s a legtragikusabbat: amint a lélek elszáll..." /GYÁRFÁS MIKLÓS/ Apáthi Imre Bp., 1909. 5. 28.-1960. 2. 22 Színész, rendező, Kossuth- és Jászai-díjas, érdemes művész. A Színművészeti Akadémiát 1930-ban végezte, és a Fővárosi Operettszínházhoz szerződött. Két év múlva a Belvárosi Színházba került, majd 1935—15 között a Nemzeti Színház tagja volt. Színészi munkássága mellett 1943-ban kezdett rendezni, de rendezői