„Én a komédiát lejátsztam…” (MSZI, Budapest 1981)

VI. „A SZÍNÉSZ KÉT SÍRBAN NYUGSZIK, HA MEGHAL: EGYIK A FÖLD, MÁSIK A FELEDÉKENYSÉG." (Jókai Mór)

művészete valójában a felszabadulás után bontakozott ki. 1949-ig a Művész Színház, azután egy évadra a Vidám Színház rendezője volt. 1950-52 között főrendezőként működött a Fővárosi Operettszínházban, majd 1956-ig az Ifjúsági (a későbbi Petőfi) Színházban. 1957-től haláláig újra a Nemzeti Színház tagja. Szerepeit apró részletekből építette fel. Az arányok iránti tisztelet és a jól felépített szerkezet szeretete zenerajongásából következett. Eredeti humorérzéke volt. Különösen a groteszk vonzotta. A Moliere-figurák egész sorát játszotta ragyogóan, felejthetetlen alakításként tartják számon megdöbbentő Főinkvizítorát (Schiller: Don Carlos) vagy Főurát (Bródy: A tanítónő). Első rendezését 1943-ban kapta, és az utolsó, be nem fejezett előadásig 56 művet állított színpadra. Mindig a jellem és az élet igazságát bontotta ki, határozottan, élesen fogalmazott, nem udvariaskodott senkivel. A színészek féltek tőle, de ugyanakkor bíztak benne, mert kikényszerítette tehetségük legjavát. Fontosabb szerepei: Loyal úr, a törpe (Borberg: Hol az igazság?), Peer Gynt (Ibsen), Gömböc úr, Orgon (Molière), Sebastian (Shakespeare: Vízkereszt), Gyuri (Szigligeti: Liliomfi), Atanáz (Miljutyin: Havasi kürt), Férfi (Brecht: A rettegés birodalma). Jelentősebb rendezései: Molière: Tartuffe, Madách: A civilizátor, Shakespeare: A makrancos hölgy, Miller: Édes fiaim, Sárközi: A szelistyei asszonyok, Jókai-Hevesi: A kőszívű ember fiai, Schiller: Don Carlos, Kruczkowski: A szabadság első napja. A film és a tv is sokat foglalkoztatta. „... Apáthiban szerencsésen társult ösztön és tudás. A kamaszkori hősökben is megkereste a figurákra jellemző vonásokat és mozdulatokat, szívesen csinált maszkot, mert nem érte be a hősi szerepek és a természet adta fiatalság szuggesztivitásával. Amikor a Művész Színházhoz szerződött Várkonyi Zoltán mellé, főrendezőnek, azt hiszem az azt követő négy évad volt életének és művészpályájának legszebb, legtartalmasabb időszaka. Apáthi három-négy darabot rendezett évente, három-négy szerepet alakított, s néha színészként is belépett a saját maga rendezte produkcióba. Félelmetes volt, mint Wargrave ügyész, a rögeszmés gyilkos a „Tíz kicsi néger" egyébként derűs bűnügyi történetében, dermesztő, mint Clochet, a „Temetetlen holtak" kínzómestere. A„Bűn és bűnhődés" Porfirja ezeknél sokkal bonyolultabb figura: fölényes intellektus, aki bizonyos bohómiával figyeli Raszkolnyikov vergődését, s előre tudja, hogy a nagy mérkőzést ő fogja megnyerni. Giraudoux Odysseusából hiányzik a görög derű, s Apáthi megfogalmazásában - a szerző szándéka szerint - az államférfiúi ravaszság német keménységgel ötvöződik. Fürge alamusziság és pimasz nyegleség keveréke volt Kabát Gergely, a zsaroló, Illés Endre művében. íróilag gyöngébb anyagból készült Bíró Lajos darabja, a „Fölszállott a páva" (Vígszínház), de Apáthi remekelt mint rendező és mint színész a pökhendi, utálatos Zeréndi-Zelenyik főszolgabíró szerepében. Megrendítő volt, amikor jóformán szavak nélkül játszotta meg a halálfélelmet, s utána a féreggé zsugorodott farkas kitörő háláját. Ezeknek az alakoknak szerves folytatása volt később a „Don Carlos" könyörte-