Levendel Ádám: Színházbajárási szokások (SZTI, Budapest, 1979)

II. A színházbérlet kérdései

i II. A SZÍNHÁZBÉRLET KÉRDÉSEI A színházbérlet a szokásvizsgálat egyik központi jelensége. Részint, mert a leghagyományosabb módon rögzíti a művészet viszonylagos gyakoriságát. Eredete jóval a szocialista tipusú szinház intézményének kialakulása előtti korába nyúlik vissza, hagyományos statushordozóból lassanként értéképitő intézmény, majd napjainkra újra problematikus eszköz lett. Birtoklásában már feltételeződik a kulturális szükségletek kielégítésének tervezése, előre való biztosítása. Szokás-objektívé ló szerepe mellett azonban egyéb pozitív és negatív mozzanatok is szólnak mai funkciójáról. Többnyire egy /legfeljebb két/ színházhoz kötődve, annak törzsközönségét alkotva ott a teljes évad kínálatát tekinthetik át, tehát ők lesznek alanyai az adott szinház müsorstratégiájának, de intenzivebben élnek együtt a színházi műhellyel, vagy sehogy sem kapcsolódnak más színházakhoz, mert ilyen irányú szükségleteiket kielégítettnek látják az évi 5-7 előadás megtekintésével, s mert ez a kötöttség előbb-utóbb meg is határozza preferenciáikat /akár pozitív akár negatív értelemben/. /Pl. negatíve: átpártolnak egy másik színházhoz a következő évadban ./

Szinházpolit i kai lag tekintve a bérletesek tömege az a támasz, ami a folyamatos és zavartalan - magyarul: bukásmentes - szinházüzemet biztosítja: ami nem egyértelmű jelenség. A kulturális szocializáció folyamatába

n a bérlet két metszetben jelent pozitív tartalmú eszközt. A tanulóifjúságnál /18 év alatt is!/ és azoknál, akik szellemi szférában törekednek mobilitásra /tehát egy-két "lépcsővel" magasabb szintre/, jóllehet intézményesen szerzett műveltségük-tudásuk ehhez mé

g elegendő. /Pl. a korábban volt bérlete jelenleg nincs viszonylag magas arányszáma egy ilyen szellemi mobil 33