Szekeres József: A színpadi alak problémája, (SZTI, Budapest, 1961)

A fizikai közérzet problémája

Elsősorban arrél kell gondolkodnunk, hogy milyen kapcsolatban áll a fizikai közérzet a belső monológgal« A legközvetlenebb kapcsolatban. A fizikai közérzetet nem lehet elszakítani azoktól a belső monológoktól, amelyeket a szinész ezekben a részletekben önmagában elmond. Pedig a szinész nem mondja el a nézőnek belső monológjait, sőt fizikai közérzetéről sem szól senkinek: sem a nézőnek, sem szinésztársainak. A színészek arra kényszerítenek bennünket, hogy sokat beszéljünk* de ha sokat beszélünk, akkor beszédre bírjuk a szinászeket is és eldurvítjuk a folyamatot.Minél kifinomultabban érei és gondolkodik a szinész, annál könnyebb a munka. S nekünk bizonyos mértékig az is a feladatunk, hogy ne szorítsuk ki a színészből, ami szavak nélkül is érthető.Inkább próbálkozzunk.Nem véletlen, hogy Nyemirovics-Dancsenko szöveg nélkül is tudott próbálni: a szinész hallgat, járkel, leül, gondolkozik, az ablakhoz lép, belső monológjait próbálja. Aztán Nyemirovics-Dancsenko megállítja: ,Jól van, pihenjen. Mindent megértettem. Szerintem itt, amikor felalá Járkál, helyes volt a vonalvezetése és jók voltak a belső monológok, de itt megtört, itt nem értettem meg. Itt viszont, az ablak előtt, megint megfelelő volt a fizikai közérzet». Ezt nevezte Nyemirovics-Dancsenko »hosszirányú» vagyis az egész szerepre kiterjedő próbának, s ez esetben a partner nélkül is végig tudta próbálni az egész szerepet a színésszel. Más rendezők viszont nem képesek erre, ugy érzik, nincs rá szükségük. Szerintem az a bajunk, hogy miközben számos problémával foglalkozunk - a belső monológ,a fizikai közérzet problémáival -, mégis csak saját megszokott próbamódszerünkhöz alkalmazva vizsgáljuk ezeket a témákat. Pedig most éppen az a kérdés, hogy másképpen kell felépítenünk a próbákat, mint ahogyan megszoktuk.