Szekeres József: A színpadi alak problémája, (SZTI, Budapest, 1961)

A szerző arculata

Nyemirovics-Dancsenko a 216. oldalon a többi között elmondja, miért nem sikerült soha, vagy miért sikerült oly ritkán Az ész bajjal jár színrevitele. »Milyen feladatok teszik oly nehézzé ezt az előadást? Talán csak nálunk» a Művész Színházban oly bonyolult ez az előadás, más színházakban viszont nem? Itt bizonyára szerepet játszik /és itt áttérek a szerző stilusának kérdésére/ a darabhoz való viszony.A darab értelmezése lehet többé-kevésbé hagyományos, de lehet teljesen szabad is. Mi itt a darab szabad értelmezéséhez ragaszkodunk. Miben rejlik a különbség? Amikor Az ész bajjal jár egyes alakjairól, jeleneteiről azt mondják nekünk: ,Ez nem Gribojedov, ez sem Grlbojedov, ez sem Gribojedov» - mit jelent ez? Nem a szerző stílusa? Vagy nem a Gribojedovról alkotott elképzeléssel kapcsolatos teátrálitás? Itt alakul ki a zür-zavar. Az ész bajjal jár hagyományos értelmezése Gribojedov szinházi Ízlésére és szokásaira, még pontosabban Gribojedov teátrálitására épül. De miben áll Gribojédov teátrálitása? Nyilván az előadásmód általános hangvételében: a temperamentum hol a hős heves monológjának megcsillogtatására, hol a komikus hangvételre, hol a romantikus női bájra,hol Pamuszov nevetséges vonásaira, hol Csackij drámaiságára, hol pedig Molcsalin szolgalelküségére irányítja tüzét. Ez a gribojedov! szinházérzékelé

s színeivel, teátrális színpadi fogásaival történik. A gribojedov! szinházérzékeléat pedig nemcsak Gribojedov ösztönös irodalmi tehetsége befolyásolta, amely igyekezett újra felidézni az életet, amelyet ismer, hanem Gribojedovnak az a törekvése is,hogy Famuszov korának alakjait, mint anyagot beöntse az I. Sándor-korszak még egyáltalán nem realisztikus szinházi formájába. S ez a hagyomány hosszú éveken át fenntartja ezt a szinházi formát:a lángoló monológot, a komikus hangvételt, a könnyeket, a lelkes pátoszt stb. A néző szeme és füle jó ideje hozzászokott ezekhez a hagyományos helyekhez, ehhez a hangvételhez. Már jó - 34 -