Szekeres József: A színpadi alak problémája, (SZTI, Budapest, 1961)

A szerző arculata

irni. A végének ilyennek kell lennie! Vagy talán olyan módon kell eljárni, mint Hyemirovics-Dancsenko,akinek Csehovval, Gorkijjal, Osztrovszkijjal, Tolsztojjal is volt dolga, de amikor Afinogenov darabjának próbájára ment a színházba, az a probléma izgatta, hogyan tárhatná fel ennek a szerzőnek az arculatát? Mennyire elszoktunk mi ettől! Mi nem tudjuk, mit jelent zavarban lenni egy mai szerzővel szemben. Ehhez pedig hozzá kell szokni, még akkor is, ha olykor művészileg befejezetlen müveket kell színpadra vinnünk. Ez a megbeszélés tulcsap a szerző arculatának problémáján. Magában foglalja a nagy művész problémáját is. Megesik, hogy némelyik rendező kényelmetlenül érzi magát, amikor nagy müvésfezel kell együtt dolgoznia és nem szívesen dolgozik vele együtt. Pedig az igazi művésszel való kölcsönös kapcsolattól csak gazdagodhatunk. A közös munka gazdaggá tesz. Annakidején magam is végigcsináltam a rendezői önkényuralom minden állomását. Szerintem ez nagyon rossz". A vita végén elhatározták, hogy Lvov-Anohint megkérik: dolgozza ki részletesebben a témát. A következő foglalkozáson Lvov-Anohin beszámolt a munka állásáról. "A szerző arculatának kérdését vizsgálva, beástam magam az anyagba és rájöttem: Hyemirovics-Dancsenko olyan gazdag anyagot hagyott hátra, hogy valósággal el lehet merülni benne. Ha mindezt összegyűjtjük, rendszerezzük, feldolgozzuk, akkor kibontakozik előttünk Nyemirovics-Dancsenkonak az adott kérdéssel kapcsolatos nézet-rendszere, s ez már önmagában véve is rendkívül érdekes. A múltkor egyesek kételkedtek, hogy a szerző arculatának keresése közben nem vész-e el a rendező egyénisége. Hyemirovics-Dancsenko teljesen meggyőző ós szerintem helyes választ ad erre a kérdésre. Ha nem untatom Önöket, felolvasok néhány oldalt Nyemirovics-Dancsenko Cikkek, beszédek, beszélgetések, levelek cimü könyvéből. - 33 -