S. Nyirő József: Művészet és tudomány (SZTI, Budapest, 1961)

V.A. Razumnij: A művészi általánosítás természetéről

lati jelentősége különösen világossá válik, ha emlékezetünkbe idézzük például, hogy a szovjet művészetben az úgynevezett lllusztracionizmust jelentős mértékben éppen az a leegyszerűsített elképzelés hozta létre, amely szerint bármely helyes és fontos eszme képekben való kifejezése már művészi alkotás. Ez a nézet lényegében figyelmen kivül hagyta a művészi tartalom specifikumát, A művészi tartalom sajátos jellegének puszta elismerése persze még nem visz bennünket előre e sajátosság tudományos meghatározásában:ez lényegében csak egy közismert tény konstatálása. Ennek elégtelenségét felismerve egyes teoretikusok tovább keresik azt az egy ismérvet, amely meghatározná a művészi tartalom lényegét, tehát /szerintük/ a művészet esztétikai lényegét is. Ezzel kapcsolatban figyelemreméltónak találjuk néhány teoretikusnak /köztük A.I.Burovnak "A művészet esztétikai lényege* c. könyvében/ azt a kiséri

etét,hogy a művészi tartalom sajátosságairól szóló deklarációkról áttérjenek ezeknek a sajátosságoknak vizsgálatára. De azok, akik egy ismérvvel akarják meghatározni a művészetet, módszertanukhoz hiven tovább folytatják wnnwk az egyetlen alapelvnek keresését, amely a tartalom művészi voltát meghatározza. Arra törekszenek, hogy felfedezzék a művészet abszolút esztétikai lényegét - tiszta formában. De éppen itt jutnak zsákutcába, ami azt mutatja, hogy kiinduló premisszáik helytelenek. Nem lesz érdektelen és haszontalan, ha ezt Burov könyvének példáján mutatjuk be: Burov ugyanis a legkövetkezetesebben érvényesiti az "egyetlen ismérv" elvét a művészet meghatározásában. Emlékeztetjük az olvasót arra, hogy Burov azt igyekezett bebizonyítani: a művészet sajátosságának \ forrása csak az "abszolút esztétikus tárgy" lehet, amely, véleménye szerint, az ember, illetve pontosabban, az emberi lény. Nem szükséges felsorolnunk mindazokat az ellenvetéseket,amelyeket könyve kiváltott. A sajtóban és a vitákon jogosan szö- 8 -