S. Nyirő József: Művészet és tudomány (SZTI, Budapest, 1961)

V.A. Razumnij: A művészi általánosítás természetéről

san mutatnak rá arra,hogy a forma tényleges gazdagodásának figyelembevétele nélkül művészetünk olyan lenne, mint a régi tömlőt amelybe uj bort töltenek

. Ilyen lehet az epigonok művészete, amely a régi, ZU.századi formák szolgai lemásolásából áll, de a szocialista realizmus nem ilyen. Hallgathatjuk-e közönyösen ezeket a vitákat? Természetesen nem! Hiszen közvetlenül ezektől a vitáktól függ a művészet sorsa, mai orientálódása; itt különösen vesztélyesek a tévedések és az egyoldalúság. Azoknak, akik kánonlzálnl próbálják a régi művészet formáit és nem akarják "észrevenni*

1 magának a realizmusnak, a realizmus ábrázolási elveinek fejlődését, meg kell mutatni, hogy a művészetben az uj a természeti szükségszerűség erejével keletkezik, és előnyomulását nem lehet "feltartóztatni". Azoknak pedig, akik az uj.születését ugy fogják fel, mint a régi művészi formák "eltörlését" teljes átalakítását, nem ártana, ha elgondolkodnának egy kicsit azon, hogy a művészet fejlődése törvényszerű folyamat. És valamennyiünknek minden eddiginél inkább szükségünk van az u

j pontos kritériumaira, nehogy olyan helyzetbe kerüljünk, hogy nem tudjuk értékelni a kortárs-művészet igazi művészi értékeit. Az uj keresése a művészi általánosítás folyamatának szerves törvényszerűség

e. Ez a törvényszerűség nem függ a művész szubjektiv akaratától, s attól, hogy akar-e vagy nem akar ujitó lenni. A művészt egész sereg tény ösztökéli az újra, s ezek a tények reá nézve az objektiv szükségszerűség érvényével birnak. Az első ilyen tényről már beszéltünk, amikor hangsúlyoztuk, hogy a művészet a világ igazságának képekben való feltárása a művész által

. Éppen ezért látjuk a művészet egész történetében a művészet tartalmának fejlődését, gazdagodását. Nem szükséges hangsúlyoznunk, hogy amikor a történelem folyama rohanó áradatként zudul előre és hatalmas népi erőket mozgat meg, amikor a művészek szeme láttára - 61 -r