S. Nyirő József: Művészet és tudomány (SZTI, Budapest, 1961)

V.A. Razumnij: A művészi általánosítás természetéről

lenek, mindamellett a mi művészetünkben is jelen vannak és sokszor előbukkannak. Most is, mint sok évvel ezelőtt, még találkozunk az álujszerűséggel, egyes művészeknek azzal a törekvésével, hogy pusztán az eredetiség kedvéért eredetiek legyenek, "senkihez se hasonlítsanak"; ez a törekvés mesterkéltségben, modorosságban jut kifejezésre. Ilyen eredetieskedésre láthattunk példát az utóbbi időben néhány színházi együttesnél, amely a realizmus határainak kitágításáért vivott harc ürügyén megpróbálta feltámasztani a régesrég eltemetett szinházi formalizmust. Az ál-ujszerüáégbe való "viszszaesések" azonban a szovjet művészek körében nem szabályként, hanem kivételként jelentkeznek.^És kétségtelen, hogy ebben nagy része van a marxista-leninista esztétikának, amely a művészeket elméletileg az antiesztétikus mivoltát már régesrég bebizonyított formalizmus nyilt és burkolt megnyilvánulásai iránti kérlelhetetlenség szellemében nevelte. A művészetünkben jelentkező igazi uj meghatározásának lényegesen nagyobb akadálya... az élettelen tradicionalizmus. Az utóbbi években revideáltuk azt az egyoldalú álláspontot»amelyet korábban művészetünk sok nagy mesterével /a színművészetben - Meierholddal és Tairowal, a festészetben Szergej Geraszimowal és Szarjannal/ szemben,valamint a realizmus mellett a múltban létezett más haladó művészeti áramlatokkal szemben elfoglaltunk. De ebben a kétségkívül haladó folyamatban jelentkezett egy helytelen tendencia is, amely a régi művészeti formáknak /most már nem egyenk, hanem többnek/ kanonizálására, a múltból a jelenbe való mechanikus átvételére irányult. Például fiatal festőink kiállításain kis Cézanne-okkal, Van Gogh-okkal, Maljavinokkal, Gyejnekákkal találkozunk. Amikor a "tradicionalizmus" ilyen sokféle forrásból táplálkozik, sokkal nehezebb az epigonizmust kimutatni, mint amikor a művészek egy iskolához maradnak "hívek"; ez esztétikailag képzetlen - 58 T