S. Nyirő József: Művészet és tudomány (SZTI, Budapest, 1961)

V.A. Razumnij: A művészi általánosítás természetéről

bizonyítványát már régen elnyert - formalizmus •'fejlődésének" törvényszerű ciklusa. A formalizmus, amely immár félévszázada követeli magának az igazi formaujitás dicsőségét, teljes csődbe jutott, és ezt ma már hirdetői is világosan látják: nem véletlen, hogy a formalizmus "teoretikusainak" kórusából most már olyan hangok is hallatszanak, amelyek egészen pesszimisztikus szinezetüek. Egyes burzsoá esztéták mintha csak arra specializálták volna magukat, hogy a művészi haladás lehetetlenségének vigasztalan gondolatát hajtogassák» Georges Combét például a Revue d'Esthétique cimü folyóiratban nemrégiben a következő nagyhangú nyilatkozattal állt elő:"A művészetben a haladás fogalmának semmiféle határozott értelme nincs". Egyébként az újszerűséget a művészetben nemcsak azért kell komolyan elemeznünk, hogy bebizonyítsuk, mennyire alaptalanul tartanak igényt a mai formalisták az "esztétikai forradalmárok" szerepére; erről,ugy lehet, ma már meggyőződött a kapitalista országok minden nagy művésze, aki kitartóan keresi az alkotás igaz útjait, és persze azok a művészek, akik tudatosan a nép szolgálatába állították művészetüket. Ezt a témát a szocialista realista művészet és az egész modem haladó művészet eleven gyakorlata tűzi napirendre. Ebben a gyakorlatban, amely nagyszerű és valóban művészi hagyományokra támaszkodik, elkerülhetetlenül megszületik az,ami a művészetben valóban uj. És ezt az ujat észre kell venni, meg kell ragadni, elméletileg általánosítani kell, és minden művész közkincsévé kell tenni. Az uj nem címkével születik, amely rögtön tanúsítja eredetiségét és esztétikai értékességét; még a tudományos művészetelmélettel felfegyverzett teoretikusoknak sem olyan könnyű felismerniük az ujat. Annál is kevésbé, mert mostanában az ujat is, hogy ugy mondjuk, "zavarossá teszi" két szélsőség, amelyek az esztétika .szempontjából egyformán helyt«-