S. Nyirő József: Művészet és tudomány (SZTI, Budapest, 1961)

V.A. Razumnij: A művészi általánosítás természetéről

bek kell szólnunk, mert ezt maga a mai művészeti gyakorlat teszi szükségessé* Erre késztet bennünket a reakciós burzsoá művészek hivalkodó elmélete és visszataszitó gyakorlata; ezek a művészek határozottan szakítottak a nagy esztétikai hagyományokkal, és az "igazi újszerűség" jelszavával lerombolják a művészi szépséget a "felső tizezer" kedvéért. Hadat üzennek a realizmusnak, azt állítják, hogy az elavult realizmust "uj" művészettel kell felváltani. Jól tudjuk, hogy miféle művészet ez: undorító megcsúfolása mindennek,ami szép és erkölcsös, a művészi alkotás törvényeinek szörnyű felrúgása, torzszülött forma játék /más jelző nem illik rá!/, amelyet az "abszolút újszerűségről", "a hagyományok béklyóitól való teljes megszabadulásról" szóló fecsegéssel támasztanak alá. £ tehetetlen, alkotásra képtelen, eredetiségükkel, megismételhetetlenségükkel,hallatlan újszerűségükkel kérkedő "művészek" terméketlen erőlködéseinek láttán hogy is ne jutnának eszünkbe a nagy mester böles szavai, amelyekkel prototípusukat kigúnyolta: Azt mondja 6: "ífem állok iskolához! Még éld mester nem vonzott magához; Fejemben meg sem fordult még, Hogy tán holttól tanulhatnék." Ha jól értem, ez azt jelenti: "Saját kontómra vagyok senki." /Goethe/ De fel kell figyelnünk egy rendkívül paradox törvényszerűségre: ezek a "saját kontójukra senkik" mintha kifáradtak volna a sül et lens égek kiagyalásában és elkezdték. •• ismételni önmagukat. A szovjet mükritikusok megfigyelései szerint a modernista művészet legutóbbi kiállításain azok a művészi formák élednek ujjá, amelyek a századeleji dekadens irányzatot jellemezték. Az abszurd bolondságoktól az abszurdum epigonizmusá^g - ez- a szegénységi - 56 T