S. Nyirő József: Művészet és tudomány (SZTI, Budapest, 1961)

V.A. Razumnij: A művészi általánosítás természetéről

lön kell foglalkoznunk, mert véleményünk szerint az esztétikai irodalomban a tartalom és a forma összefüggéséről némileg egyoldalú felfogás alakult ki, amely figyelmen kivül hagyja a forma akti

v szerepét. A szovjet esztétika a "tiszta művészet", a "l*art pour l'art" elvének felujitására irányuló kísérletek elleni harcában az elmúlt korszakok tudományos hagyományaira támaszkodva bebizonyította, hogy a műalkotás tartalmassága a müvésziség legfontosabb kritériuma, s hogy a művészetben a forma nem öncél, hanem e tartalom kifejezésének eszköze. Ma már a tartalmasság, az eszmei mélység és az életigazság követelménye az egész haladó művészetnek zászlaja lett,lobogó ja lett mindazoknak a művészeknek, akiket izgat az emberiség sorsa, és akik esztétikai fellegváraikat felcserélték a humanizmus ragyogó eszményeiért vivott küzdelemmel. Egyre jobban elszigetelődnek azok a művészek, akiket továbbra is esztetizáló koncepciók tartanak fogva, és akik nem akarják észrevenni, hogyan forr és pezseg körülöttük az élet. Az ilyen művészekről irta az alábbi szomorú sorokat korunk nagy költője, Pablo Neruda: Ismertem Nicaragua egy festőjét. A fák ott féktelenül viharzók s zöldbélü kráterként hullajtják el a lombok. A folyók a fölöttük zugó lepkék egész áradó zubogását nyelik magukba és a börtönök mind tele vannak jajokkal és sebekkel! És egyszer ez a festő Párizsba jött s azontúl nem festett mást, egy okkerszinü pontot a vásznára, mely fehér, fehér, fehér volt, s ezt betette egy nagy, nagy, nagy keretbe. És eljött vele hozzám és oly szomorúvá tett, mert a kicsi ember s okker pontja mögött ott zokogott Nicaragua és nem hallotta senki, - 45 T