S. Nyirő József: Művészet és tudomány (SZTI, Budapest, 1961)

V.A. Razumnij: A művészi általánosítás természetéről

vánulásait is ábrázolni kezdték, amelyeket a XII.századi művészek tartalmuknál fogva nem-esztétikusnak tartottak volna. A XIX.századi irodalomban például sok csatajelenet és harctéri leirás van. De talán egyikben sincsenek olyan szörnyű és elriasztó leírások, mint mondjuk Erich Maria Remarque müveiben. Gondoljunk akár Az élet éa halál mesgyéjén cimü regényének első oldalaira, amelyek az öszszes későbbi leírásokhoz megadják az eaztétikai kulcsot: "Oroszországban másképp bűzlött a halál, mint Afrikában. Afrikában, az angolok állandó tűzfüggönyt alatt, a hulláknak ugyancsak sokáig kellett temetetlenül feküdníök a"senki földjén"; de a nap gyorsan dolgozott. Éjszakánként a szél émelyítő, fojtó,nehéz szagot sodort magával, - a hullák felpüffedtek a gázoktól; kísértetként emelkedtek fel az idegen csillagok fénye alatt, mintha újra csatába' akartak volna menni, némán, remény nélkül, mindegyik külön-külön; de már reggelre összezsugorodtak, a földhöz tapadtak, mint akik végtelenül elfáradtak és szinte szeretnének bebújni a földbe - és amikor később megtalálták őket, sok holttest már egészen könnyű volt és megaszalódott, másokból pedig egy-két hónap múlva már jóformán csak a csontváz maradt meg, a csontjaik zörögtek a bővé vált egyenruhában. Száraz halál volt ez, a homokban, a najjnak és a szélnek kitéve. Oroszországban viszont ragadós és bűzös volt a halál"

1

2/. Miért maradnak meg a fentihez hasoaló képek az esztétikum határain belül? Miért művésziek a realisták által megalkotott negativ, rut, amorális képek? A művészi általánosítások individuális volta, amely valóban lényeges jegye a művészetnek, önmagában nyilván nem magyarázza meg a művészi kép esztétikai természetét; és ha ez a felfogás, amely szerint a művészi kép a szép jelenségek értelmének feltárása az egyéni alakon keresztül, még azt az illúziót E.M.Remarque

. Zeit zu leben, und Zeit zu sterben. - 28 -