S. Nyirő József: Művészet és tudomány (SZTI, Budapest, 1961)

V.A. Razumnij: A művészi általánosítás természetéről

ban foglalja a művészi általánosítás lényeges sajátosságait a művészi ált alános it ás minden formájában /minden művészeti ágban és műfajban/, minden korszakban, legyen az akár az altamirai barlang falfestménye, vagy impresszionista alkotás, a "Mahabharáta", a "Háború és béke", Anakreon ódája vagy Majakovszkij verse. Ugy hisszük, hogy - ezekkel a nehézségekkel számolva - a kérdés felvetése formájában meghatározhatjuk a művészi általánosítás alapvető jegyeit, amelyek objektiv és szubjektív oldalát, célját és formáját jellemzik. 1. A művészet általánosító természetét már régen észrevették. Már Arisztotelész rámutatott a műalkotások "filozófiai" jelentőségére, arra, hogy a művész az általa alkotott kép egyedi formájában meg tudja mutatni az általánost,a valószínűség szerint lehetségest. A művészet elvileg

9gyökeresen különbözik az élet passzív, mechanikus másolásától, az élet formáinak szolgai reprodukálásától. A művészet sokkal többet tud adni és többet is ad, mint egyszerűen lerögzített tényeket, mégpedig - az élet igazságát. Ez a megállapítás azonban még nem jelenti a művészi általánosítás esztétikai minősége problémájának megoldását, mert hiszen az élet valósághű, képszerű ábrázolása még nem minden esetben művészet. Mondhatjuk-e például as utóbbi évek sok művészileg gyenge alkotására, hogy nem valósághűek? Természetesen nem mondhatjuk! Szó se róla, megjelent néhány olyan mű is, amely elf er ditve, hamisan festette le a szovjet valóságot, de ezeknek antiesztétikus jellege annyira nyilvánvaló volt, hogy a kritika különösebb fáradság nélkül leleplezte őket. Sokkal nagyobb volt az olyan müvek száma, amelyek helyes eszméken alapultak, ós amelyeknek mégsem volt semmi közük a művészethez. Az "illusztrálás" termékeire 14 -