Szekeres József: Az ismeretlen Sztanyiszlavszkij (SZTI, Budapest, 1960)

Sztanyiszlavszkij: A szinész és a rendező művészete

n e 1 csengése is, amelyet nagy művészeknél figyelhetünk meg az igazi ihlet pillanataiban. Ez a beszéd mélységes kapcsolatban áll a szerep belső csengésével. Ezt a természetes zenei beszédet kell a színésznek elérnie; beszédének, hanghordozásának hitelességét állandóan ellenőrizve gyakorolnia kell hangját, ugyanugy, mint az énekesnek. Ezzel egyidőben szövegmondását is fejlesztenie kell. Hiába van a szinésznek erős, hajlékony, kifejező hangja, menthetetlenül eltorzul beszéde, ha hanyagul ejti ki a szavakat, ha nem ügyel az alig észrevehető szünetekre és hangsulyokra,amelyek a mondat pontos értelmét, érzelmi színezetét megadják. Tökéletes Írói alkotásban minden betű, minden Írásjel a mű belső lényegének feltárására szolgál; a szinész saját művészi elgondolásai alapján minden mondatba egyéni árnyalatokat visz bele, s ezeket az árnyalatokat nemcsak testének kifejezőerejével kell visszaadnia, hanem művészien kidolgozott beszédével is. Emellett arról sem szabad megfeledkezni, hogy a szót alkotó minden egyes hang, minden magánhangzó és mássalhangzó mintegy külön hangjegy, amelynek kiszámított helye van a szó hang-akkordjában,s a szavakon átsugárzó lélek kis részecskéjét fejezi ki. Ezért a beszéd fonetikus oldalának tökéletesítése nem szorítkozhat a beszélőapparátus gépies gyakorlataira, hanem arra kell irányulnia, hogy a szinész a művészi kifejezőerő fegyvereként értékelje szavainak minden egyes hangját. Ebből a szempontból azonban, ugyanugy, mint a beszéd zeneisége, a mozgás plasztikussága és ritmikussága ás áltálában a szinpadmüvészet külső technikája tekintetében - a belső technikáról nem is beszélve korunk színésze ma még a művészi kultura igen alacsony fokáa áll, s számos okból messze elmarad a zene, a költészet, a festészet mestereitől és még a fejlődés végeláthatatlan útját kell megtennie. 28