Fuchs Lívia: A tánc forradalmárai. Vendégszereplők 1898 és 1948 között. Bajor Gizi Színészmúzeum, Budapest 2004. március 19 - május 2. (Budapest, 2004)
A balettművészet megreformálói
mi történetet elmesélő spanyolos és - Picasso szcenírozása ellenére is - “fokini” karakterbalett volt, ami közel állt a hazai nézők ízléséhez. A matrózok ellenben főként a sajtónak tetszett, mint NIJINSKA Borislava /1891-1972/ egyik műve, a Les Biches is, amely szatirikusán ábrázolta a felszínes flörtök világát, miközben a néző nem lehetett benne bizonyos, hogy a női és férfi szerepekben valójában kiket is lát. Ezeknek a baletteknek nem volt hagyományos meséje, “Mindegyik csupa stilizálás” - írta Haraszti Emil ^ s ezt fogadta idegenkedve a közönség. A hajó mozgását, az úszás és imbolygás groteszk kifigurázását, a három matróz dzsiggelésre - tehát a nagyon is új jazzre - emlékeztető táncát éppúgy értetlenül nézte a publikum a Massine balettben, mint Nijinska kétértelműségekkel telitűzdelt, bár sikkes táncait, melyek mindegyike másfajta hangulatot sugározott. A legnagyobb feltűnést azonban George BALANCHINE /1904- 1983/ egyfelvonásosa, A macska és Nijinska Rómeó és Júlia balettje keltette. A Rómeó és Júlia próbateremben és egy színpadi próbán játszódott, s így a civil és a színpadi lét, a “valóság” és az “illúzió” ütköztetésével vázolta fel- és írta át - a szerelmi történetet. Haraszti a romantikus balettek paródiáját látta a műben, amelyben “A holdfényes szerelem minden egyes romantikus póza után feláll a balettmester, és igazít rajta...Új műfaj: balett komódié. Jemnitz Pirandellora utalva értékeli, hogy “A színház színházszerűsége kap itt komoly hangsúlyt és humoros nyomatékot.”^8 A próba és előadás közötti komikus átvezetés- amelyet Balanchine komponált - is ezt a szándékot erősítette, hiszen itt a félig leeresztett függöny mögül csak a táncosok lába látszott, míg az utolsó jelenetben a szereplők a taps elől egy repülőgépen távoztak a színről. Mindez ugyanolyan meghökkenést keltett, mint A macska /Gabo és Pevsner tervezte/ ku