Fuchs Lívia: A tánc forradalmárai. Vendégszereplők 1898 és 1948 között. Bajor Gizi Színészmúzeum, Budapest 2004. március 19 - május 2. (Budapest, 2004)

Előszó

Előszó A ránc forradalmárai című kiállítás - és az eh­hez kapcsolódó tanulmány - elsőként tesz kí­sérletet arra, hogy írásos és képi dokumentu­mok segítségével rekonstruáljon egy fél évszá­zados, rendkívül szerteágazó művészeti folya­matot, amelynek során a budapesti közönség először szembesült egy teljesen új táncirány­zattal, a modern tánccal, és ezzel párhuzamo­san a hagyományaiba merevedett balett kor­szerűsödésével. A táncművészet korabeli veze­tő személyiségei és társulatai ugyanis nemzet­közi turnéik során mindnyájan útba ejtették Budapestet, így a főváros színházi közönsége közvetlen élményeket szerezve tájékozódha­tott azokról a kísérletekről, amelyek a 20. szá­zad első felében, a maguk forradalmi módján, alapvetően megváltoztatták a színpadi táncról kialakult elképzeléseket. A mából visszatekintve úgy látszik, a 20. század a színpadi tánc újjá születésének évszá­zada volt, holott a 19. század végére mély vál­ságba került. E század utolsó harmadában ugyanis a tánc két évszázad alatt kialakult s egyedüli színpadi formája, a balett majdnem nyomtalanul eltűnt a nyugat-európai színpa­dokról, annak ellenére, hogy még néhány év­tizede, a romantika fénylő éveiben korszerű, a kor életérzését poétikus és összetett színházi nyelven megfogalmazó művészet volt. A ma­gas tánctechnikai és művészi színvonalú, ön­álló, egész estés balett drámákat és komédiá­kat azonban ekkor már háttérbe szorították az egyre népszerűbbé váló szórakoztatóipari látványosságok, így a balett a maga tradicio­nális közegében, az operaszínpadokon tánc­betétté redukálódott vagy átalakult monu­mentális látványossággá. A modernizálódó európai nagyvárosok polgársága ugyanis ek­koriban már varietékbe, orfeumokba, revü színházakba és kabarékba járt szórakozni, ahol állatszámok és artisták, lengén öltözött hölgyek, dzsiggeiő szerecsenek és egyensúlyo­zó művészek trükkjein ámuldozhatott. Ebben az új színházi közegben is helyet kapott a tánc, mint a sokféle műfajú, látványos és szó­rakoztató zárt számok egyike. Európa keleti határán viszont, az orosz cári birodalom színházaiban ugyanekkor épp ellenkező folyamat játszódott le. A balett itt ugyanis, mintegy a viharosan modernizálódó Nyugat-Európából rég eltűnt udvari kultúrák megkésett reprezentánsaként virágzott. Ám ennek a rendkívül magas színvonalú, de a tánc ornamentális és nem drámai lehetősége­it, valamint a táncosok virtuozitását előtérbe helyező balettművészetnek e ragyogó perió­dusa a 20. század első éveiben lezárult. A századforduló éveiben azonban olyan részben forradalmi, részben reform mozgal­mak indultak el, amelyek mintegy átmentet­ték a tánc művészetét a 20. század színházmű­vészete számára. A radikálisabb művészeti mozgalom - a később modern táncnak neve­zett irányzat - a szórakoztató színházak köze­gében született és a II. világháborút követő évekig egyet jelentett a progresszív tánctörek­vésekkel. E sokszínű és sokágú - új táncnyel­vek, stílusok, műfajok özönét adó - művésze­ti mozgalom amerikai, majd európai gyöke­rekből indult, és a balett alternatívájaként egyre tágabb teret követelt magának a tánc­színpadokon. Virágzásának évtizedei alatt

Next

/
Thumbnails
Contents