Fuchs Lívia: A tánc forradalmárai. Vendégszereplők 1898 és 1948 között. Bajor Gizi Színészmúzeum, Budapest 2004. március 19 - május 2. (Budapest, 2004)

Előszó

gyökeresen megváltoztatta a táncművészetről kialakult elképzeléseket, s nem csupán a nézőkben, hanem azokban a jobbára a zene, a képzőművészet, az irodalom vagy a színház területén működő szakemberekben is, akik elsőként kíséreltek meg teoretikusan reflektálni a tánc művészeti jelenségeire.

Az új tánc képviselői tehát a 19. század utolsó éveiben nem a balett, hanem a szórakoztató színpadok világából indultak, de épp e közeg ellenében a táncnak mindenekelőtt művészi rangot kívántak szerezni, mintegy be- és visszaemelve a “komoly” művészetek közegébe. Ezzel meg akarták szabadítani a táncot a mulatókban és orfeumokban kötelező dekorativitástól, a táncos/nő/t pedig az ugyancsak e közeghez tapadó előítéletektől. Ugyancsak közös volt bennük, hogy mindnyájan független művészként - és szabad nőként - szerették volna megvalósítani művészönmagukat, mégpedig korlátok és szabályok nélküli, maguk teremtette új táncformákban, ami a lehető legforradalmibb álláspont volt a fin de siécle éveiben. Közös álláspontjukhoz tartozott még a balett ellenesség, baletten értve a kiüresedett és megmerevedett táncformák rutinszerű ismétlését.

A századfordulón indult el a balett belső megreformálásának kísérlete is, letagadhatatlanul a cári birodalomban többször fellépő modern táncosok inspiráló és felszabadító hatása nyomán. E reformok középpontjában az az elgondolás állt, hogy a balett a társművészetekkel - a zenével, a díszlet- és jelmezművészettel - szervesen együttműködve korszerű összművészetté váljon. Ehhez a kortárs képző- és zeneművészek bekapcsolódásán túl magát a testnyelvet is ki kellett szabadítani a balett színpad korabeli konvencióiból, hogy a test és a mozdulat újból érzelmekkel telítődjön, s ezzel alkalmassá váljék lírai vagy drámai tartalmak kifejezésére.

Magyar nyelvterületen ugyanekkor még épp csak megkezdődött a balett terjedése, és lassú - főként a nemzeti táncokat is magába olvasztó formájának - elfogadottsága. A balett kultúra egyetlen helyszíne a Magyar Királyi Operaház volt, a rohamosan korszerűsödő fővárosban azonban egyre-másra nyíltak meg a zenés színházak, a varieték, kávéházak, kabarék és orfeumok. A modern táncosok első hulláma jobbára ebben az utóbbi, harsány és erős hatásokra építő szórakoztató közegben jelentkezhetett, így érthető az az ellentmondásos fogadtatás, ami e táncosnők fellépéseit kísérte, hiszen ők a saját produkcióikat táncművészetként prezentálták, önmagukat pedig komoly és elhivatott előadó és alkotóművésznek tartották.