Tompa Andrea (szerk.): Világszínház. 4 dráma. 50 éves az OSZMI (Budapest, 2002)
A szerzőről
szövegük ritmusa, illetve a szövegekben visszatérő motívumok kommunikációja révén. Danckwart figuráit nem lehet hagyományos dramaturgiai elemzéssel megfejteni. Abból a néhány elszórt információból, amit a szerző elárul róluk, nagyon nehezen rakható össze az életrajzuk. A darabokban nincsenek konfliktushelyzetek sem, így azt sem tudjuk meg, hogy a szereplők hogyan viselkednének ilyen helyzetekben. Beszédük nyomán gyakran inkább csak valamiféle hangszínképünk alakul ki róluk, mint például a Te vagy a durák! című darabban. Ez a hang többnyire tisztán cseng, de az alaphangja sötét. Nagyon pontosan tükrözi a potenciálisan boldog, de valójában boldogtalan kortársak hangulatát. Ezek a figurák távolságtartóak önmagukkal szemben, és kívülről szemlélve jellemzik magukat. Elrejtik belső énjüket, és bizalmatlanul őrködnek fölötte, nehogy bárki is megpillanthassa azt. Csak azt mutatják meg magukból, amit mindenki láthat: azokat a hatásokat és benyomásokat, amelyeket tetteikkel és viselkedésükkel a környezetükre tesznek. így ezek a figurák megtanulták, hogy önmagukat mindenekelőtt közvetve lássák, azáltal, ahogyan mások tetteiket fogadják, azokra reagálnak. Ezért mindig szükségük van egy másik személyre, hogy benne tükröződjenek, hogy nyomokat hagyjanak rajta. Ezek a nyomok jelentik számukra saját létük igazolását. Danckwart számtalan olyan helyzetet mutat be, amelyek arról a kudarcról mesélnek, amely a szereplőket társkeresésük során éri. Még ha találnak is valakit, aki megfelel az elvárásaiknak, gyakran mégsem tudnak megnyílni a másik számára. Ezek a kudarcok azt jelzik, hogy a figurák nem tudják irányítani a saját életüket. Danckwart darabjaiban egy technológiailag nagyon is kompetens generáció tragikumának lehetünk tanúi, amely elvesztette a kompetenciát a saját élete fölött. Mindenekelőtt női figurái sorsán keresztül mutatja be ezt a hétköznapi tragikumot, így például a Mindenhol a fürdőkádban, ahol nincs ví^zi mű monológban. Figurái többnyire egyedülálló nők és férfiak, akik csalódtak az életben. Kivételt jelent ebből a szempontból a nyolcszereplős Alomgép, amelyben a „szinglikhez” egy kiscsalád is társul. Darabjainak nincs cselekménye, gyakran igazán körülhatárolható témája sem. A Mindennapi kenyerünk az első darabja, amelynek pontosan meghatározott témája van: az egyén és a munka kapcsolata a modern kapitalizmus viszonyai között. Figurái harminc év körüli nagyvárosi nők és férfiak, akik a szolgáltatóiparban dolgoznak, vagy éppen munkanélküliek. Egy nem pontosan meghatározott erő (vagy talán a közfelfogás) nyomására, hogy a maximumot préseljék ki életükből a teljesítmény, szépség, élvezet, siker és természetesen egyediség tekintetében, mindannyian hajszolttá válnak. Mindegy, hogy partikról, szexről, kapcsolatokról vagy állásról van-e szó, minden esetben szabványvágyak és félelmek mozgatják őket. Olyan félfigurák, akikben kevés az individuális elem, és akiket nem származásuk és életrajzuk határoz meg, hanem a pozíció, amely a munka világában illeti őket. Danckwart ennek megfelelően nem épít fel sem konkrét helyzetet, sem cselekményt, sem világos figurákat. Viláfiszíltház • 2002/4-5 m Gesine Danckwart
