Tompa Andrea (szerk.): Világszínház. 4 dráma. 50 éves az OSZMI (Budapest, 2002)
A szerzőről
A darabban Gala, Ela, Nelke, Sesam és Ulrich egy napját követjük végig — a felébredéstől villanyoltásig — úgy, ahogy ezt ők maguk megélik, és szavakba foglalják: legtöbbször autista módon magukban beszélve, néha hideg távolságtartással harmadik személyben, ritkán szégyenlősen egymással dialogizálva. A darab öt olyan embert mutat be, akik majd belefulladnak a hétköznapjaikba, és olykor nekilóduló beszédükkel próbálják meg ViláyszínháA • 2002/4-5 magukat ebből a helyzetből kirángatni. Ez a kibeszélés azonban csak arra szolgál, hogy a figura megfogalmazza saját maga számára az adott helyzetet, legyőzze félelmét, mely folyamatosan blokkolja energiáit, és kétkedővé teszi, hogy sikerül-e szakmai pozícióját megtartania, és életéből a fentebb leírt módon a maximumot kihoznia. Danckwart önmagukat kínzó, hajszoló, gyötrő figuráinak beszédei mögött érezhetővé válik a rájuk nyomásként nehezedő világ, amelyben elsődlegesen az számít, hogy van-e az embernek munkahelye. Ez jelenti számára a belépőjegyet ahhoz, hogy részt vehessen a társadalmi életben, egy olyan világban, amelyet mind egyéni, mind társadalmi szinten a munka határoz meg. Danckwart figurái elfogadják ezt a világot. A szerző az ő példájukon keresztül kritizálja a rendszert, és mintegy siratóéneket ír a modern emberért. Igaz, egy nagyon vidám siratóéneket, melyet könnyed zeneiség és nyelvi humor jellemez. A figurák a Danckwartra jellemző sajátos művi nyelvet beszélik: a szerző a szavak, mondatok pillanatnyi jelentését mondatról mondatra megváltoztatja, játszik az intellektuális zsargonnal, reklámoktól kezdve parasztregulákig mindenfélét idéz, kisujjában van a női magazinok és kozmetikai prospektusok hangneme, kizsákmányolja a hétköznapi frázisokat, és ezt gyakran kis nyelvtani változtatással új, gonosz és kétségbeesetten vidám összefüggésekbe helyezi. Szilágyi Mária Gesint Danckwart
