Tompa Andrea (szerk.): Világszínház. 4 dráma. 50 éves az OSZMI (Budapest, 2002)

Gesine Danckwart: Mindennapi kenyerünk

képezhető lehetőségnek tekintenek. Még nem kell bizarr stratégiákat kidolgoznom, hogy agyonüssem az időmet. Elméletileg még a kellős közepén tartok az életemnek. Ez van most. Akad egy kis ficam az életrajzomban. Egy rövid megszakítás, nem, egy lélegzetvételnyi szünet, hogy aztán megint frissen újrakezdhessem. Ki kell találnom valamit, hogy ne lejjebb kezdjem, mint ahol abbahagytam.

Nelke Ha kitaláltam valamit, bekopogtathatok valahol. Ez

egyáltalán nem megy olyan könnyen, Valami megtámadja a hangszálaimat. Lerakódik a hangszálaimra, egészen vékonyan. Semmiség, senki sem veszi észre, aki nem ismer. Legalábbis én így gondolom.

Sesam így gondoltam. Az első hívás előtt. De aztán olyan sokáig tartott, míg erre a következő hívásra rászántam magam. Kijöttem a gyakorlatból. Többet kell akarni másoktól, mint magunktól, Nem jó. Egyáltalán nem szabad ilyet gondolni. Ez téves gondolat. Abszolút téves. Egy fél órára van szükség, hogy az ember megszabaduljon egy téves gondolattól, ami aztán rátelepszik a hangszálakra. Látom, amint a szürke fátyol a vezetéken keresztül átkúszik a túloldalon lévő emberhez. Pestisként kúszik ki a kagylóból. A másik oldalon ott ül valami nyalka emberke, aki most egy kicsit távolabb tartja magától a kagylót. Hozzá van szokva ezekhez a dolgokhoz, és még csak nem is akar könyörtelenül lerázni. Küldjék valamit, és nem

is barátságtalan. Még ennél a képzetlen irattárolónál se jutok tovább. A fülembe ültet egy kis reményt, nem is reményt, lehetőséget, amit meg kell ragadnom. Én vagyok a hibás. Én magam vagyok a hibás, aki még arra sem képes, hogy egy bélyeget ajándékozzon egy barátságos irattárolónak.

Gala Egy idővel teli szakadékba zuhantam. Ez itt mind az én időm. Egyszerre.

Ela Műszakkezdéskor ez a legfontosabb. Megszámolni a kasszát. Legeslegelőször. Semmi fölösleges bizalom. Utána mindig te vagy a hibás, ha valami nem stimmel.

Sesam Beleestem egy idővel teli szakadékba. Az én időm. Az én mérhetetlen időgazdagságom. Csak saját magam számára határtalan. Nem volt rá szükségem. Nem akármire használni. A lakásban végtelen köröket tenni. Meghozni a döntést, hogy elmegyek itthonról. Újból leülni. Még egyszer végiggondolni. Látja, kedves Világ, itt ülök, egy heverő szélén. Most elhagyom a heverő szélét, és házon kívülre távozom. Ott biztosan nem hiányoztam mostanáig. De ez a feladatom itt és most. Hogy el kell hagynom a lakást. Megyek már. Egy idő után kint jobb. Lépések. Az én lépéseim. Nyugdíjasok és iskolás gyerekek az utcákon. Csövesek és rendőrök.

Nelke Na, megint itt vagyok. Ifjúságomat most reményként viselem az arcomon. Kérem, hogy kapcsoljanak, kapcsolnak. Egy olyan szakterületen kérvényeztem és

Vilítitiukil • 2002/4-S

Gesine Danckwart / Mindennapi kenyerünk