Nánay István (szerk.): Rendezte: Harag György (Budapest, 2000)

Kolozsvár

KOLOZSVÁR

94

SZAKOLCZAY LAJOS

ezer okát. S a gondolatnak szabad csapongását, amely - anélkül, hogy szabadossá válnék - a lehető legérzékletesebben találja meg formáját a színpadon. Látomásai hitelesek: egyszerre gyöngéd és kemény is tud lenni, megbocsátó és kíméletlen. S mert bátor, számára nincs megjeleníthetetlen irodalmi mű, holt olvasat.

Színpadán láttam már megbukott és fölmagasztosult történelmet, rácsot, bilincset, akasztófát. Anyját hívó gyermeket és szerelmében föloldódó kedvest. Harangok szóltak a színpadon és gumibotok puffantak; érződött halszag, vérszag, verejtékszag, füstölthússzag s a doh. Láncok csörögtek, ajtók csattantak, bútorok nyikordultak. Egyforma biztonsággal állt rajtuk a szószék, a hintaló és a koporsó. Színes volt ez a színpad és szürke, vásári és nyomasztó. Minden előadás egyben Harag György emlékeit valósította meg. Kihívó hetykeséggel, de a művészet iránti legnagyobb alázattal. Mintha a rendező egyben bocsánatot is kérne, amikor módszerét ráerőszakolja a nézőre. Azt akarja, hogy az ő szemével lásson.

Harag György színpada sok mindent megélt, még - a mondanivalót híven szolgáló - „hamisításokat" is. Csak egyet nem: egy magyar klasszikus drámájának „meggyátázását". Mert a kolozsvári Állami Magyar Színház előadásán ez történt Vörösmarty Mihály Csongor és Tündéjével. S ebben egyedül Harag György a bűnös. Ha látsz kifordított kesztyűt és nyári hóhullást, az a kolozsvári színpad. Legalább ennyire meghökkentő a tündérjáték lefokozása mai történetté. Csakhogy a rendező tudatosan söpört végig százötven év konvencióján. Kegyetlen műtétre vállalkozott: egy régmúltban (azaz semmikor) játszódó történet - szavai szerint: boldogságkereső mese - áttranszponálására; méghozzá úgy, hogy a mű filozófiája és költészete is megmaradjon.

A tündérmese unalma s a költészet nagykorúsítása

Az eddigi Csongor és Tünde-előadások nagyjából úgy zajlottak, hogy a rendezők a drámakölteménynek megpróbáltak kitalálni egy romantikus színpadot: aranyalmafával, boszorkánnyal, egymást s a boldogságot kereső tündérekkel, jókedvű ördögfiakkal. Csillogtak a ruhák, túltengtek a meseelemek, s az egészben még akkor is volt valami valószínűtlen, ha az égi (álom) jeleneteket meg-megszakította Balga és Ilma tenyeres-talpas megjelenése, nagyon is földközeli incselkedése. Vörösmarty költői nyelvezete fe-