Nánay István (szerk.): Rendezte: Harag György (Budapest, 2000)
Kolozsvár
Csongor és Tünde a játszótéren 93 la helytartója (Székely János, 1978), a szabadkai Tarelkin halála (Szuhovo-Kobilin, 1980), s nem utolsósorban az újvidéki Csehov-ciklus (Három nővér, 1978; Cseresznyéskert, 1979; Vány a bácsi, 1981)! Kiemelkedő évtized, hiszen mindenik előadás mérföldkő (egyik-másik nemcsak a rendező pályáján). Következetes bizonyítása annak, hogy hatást sokféleképpen el lehet érni: üres (Özönvíz előtt, Szerelem) és tömött színpaddal (Öreg ház), és tágas térben (Caligula helytartója). Lehet a díszlet valódi várfal, összeválogatott kacathalom, katedrális és mezőségi parasztszoba, folyhat a (festett) vér, és szállhat a tömjénfüst, szólhat az előadás tegnapról és máról, idézhet klasszikusokat és kortárs írókat, ha a látomás egyéni, művészetével fogva tart a színpad. Monomániás a képiséget mint megjelenítőerőt középpontba állító igazságkeresésével. Harag durvaságában is törékeny, sohasem tud hazudni. Egyetlen hamis gesztus már árulkodik: így ne tovább! S addig-addig keresgél, amíg rátalál a néki megfelelő egyetlen hangra. Mert igazi művész, hisz a babonában, a véletlenekben is. Egy koraesti séta alkalmával fölfedezett világítás, egy beborult égbolt, egy sarokba szorított tárgy, az árnyak, fények sejtelmes vonulata, mind fölcsigázza fantáziáját. Csupán egy pillanat műve, hogy megvilágosodjék, ami eddig rejtve volt benne: gyermekkorának valamely keserű és édes mozzanata, sokáig szunnyadó véleménye társadalmakról és korokról, álma mindennap szorító valóságunkról: a történelemről, a szenvedésre ítélt emberről, aki dogmákkal, fantomokkal és saját gondolkodásának szörnyeivel hadakozik. Termékeny állapota az üresség, a megrekedés; amikor azt gondolja, hogy tehetetlen, semmi lényeges nem jut eszébe, akkor kezdenek hirtelen visszaszivárogni hozzá az „elfelejtett" emlékek. Csehov szivacsszínpadán a hősök lelki békéjüknek megfelelően mozognak. Évtizedekkel korábban már érzékelhette ezt a süppedést a gyermek, amikor zsombékot járván, lába mellett föltört a víz. Harag nem titkolja esendőségét. Az is lehet, hogy képzelgéskor elérzékenyül, de ami rendezésében színpadra kerül, az nemes, kemény anyag. Az emlékből, hangulatból színpadra érett valóság lett: meghökkentő képkivágás, természetességével is sokkoló jelenet, érzések, tárgyak nagyon is pontosan meghatározott kavalkádja. Tizenöt éve ezért a megnevezhetetlen csodáért járok előadásaira: amit a kezébe vesz, legtöbbször arannyá változik. Ha műhelytanulmányaiban néha egy-egy titkot föl is fed, még bőven marad megfejtésre váró, amit közelítésünkben nekünk kell megvilágosítani. A kiugró teljesítmények (noha tárgyi föltételek is közrejátszottak benne) lelki összetevőit, a magabiztosság KOLOZSVÁR
