Nánay István (szerk.): Rendezte: Harag György (Budapest, 2000)

Kolozsvár

KOLOZSVÁR 86 MAROSI PETER badságot Vaszka Pepel kezében; éppen ellenkezőleg: mindenki megalázá­sának, a szabadon tomboló egyéniség rémuralmának eszköze. Történelmi pesszimizmus uralja tehát Gorkij színpadi világkölteményét? Harag György talán nem hallja már ki ebből a szövegből az ember szabad­ságvágyának szózatát, amelyet e század világszínpadainak nagy többségén mindig kihallottak belőle? Szó sincs ilyesmiről. Harag azonban a lét végső kérdéseivel állítja szembe az egész menedékhely világát. Nem tankölte­ménynek, egy adott társadalomtörténeti pillanatban adott megváltást kíná­ló leckének fogja fel Gorkij drámáját, hanem igazi világkölteménynek. A tár­sadalmi lét értelméről, lehetőségeiről a mélységekben folytatott megszakít­­hatatlan dialogizálás: ez Harag Éjjeli menedékhelye; az emberiség egyetemes szenvedésének képe, amelyből az emberiség nem szűnik meg - egyetemle­gesen, együttesen - kiutakat, szabadulást remélni, keresni (...) Minél többet mutatsz meg sebeidből, annál inkább rád ismer, magára is­mer az egész emberiség. Ez a legnagyobb művészek, ez Gorkij titka is. Ha­rag György érdeme, hogy e titok felől közelítette meg az Éjjeli menedékhelyet. Nálunk, romániai magyar színpadon eddig legtudatosabban s a járulékos, mert időleges elemeitől legfelszabadítottabban. Lássuk, mire ment vele. * Hozzászoktunk: ha éjjeli menedékhely, legyen éjjeli menedékhely. Priccsek­­kel, sarkokkal, zugokkal, elkeríthető, elfüggönyözhető rekeszekkel, ahova mégiscsak vissza-visszahúzódhatnak - a társaik, a többiek, a szakadatlan torzsalkodások, civakodások, zaklatások, háborúságok elől - az életnek ezek a Gorkij által (is) egybenyalábolt elesettjei. Harag György nagyon ke­gyetlenül jár el velük. Megfosztja őket sarkocskáiktól, zugaiktól, egyéni me­nedékhelyeiktől, s kiűzi a hatalmas földgömbszeletet mímelő, teljesen nyi­tott, még a zenekari nyílás fölé is kiépített domború színpadra. Itt kell élniök „magánéletüket", itt kell dialogizálniok életről, halálról, becsületről, becste­lenségről, szerelemről és szeretetlenségről. Itt kell elmondaniok azokat a végtelen belső monológokat, amelyek esetlegesen állanak csak össze dialó­gusokká. Addig mind mondja ugyanis mindenki a magáét Gorkij drámájá­ban, amíg szívük - szívünk! - legtitkosabb panaszait, reménységeit halljuk ki a sok „intim" vallomásból. El lehetne játszani ezt a költeményt társalgási drámának? Sokszor játszották nálunk is társalgási drámának. Harag döntő opciója, hogy a térbe kidobva is létkérdéssé tette - sőt éppen ezáltal tette lét­kérdéssé - e világköltemény ezer apró részletkérdését. Olyan akusztikát te­

Next

/
Thumbnails
Contents