Nánay István (szerk.): Rendezte: Harag György (Budapest, 2000)

Kolozsvár

Öreg ház

83

őrző és avval visszaélő Pisis Karcsi által küldött Vevő - Pásztor János módos, föltörekvési szándékát mindenek fölé helyező gazdája - pedig az öreg házhoz csak pénzzel kötődik. Nem is az a lényeges, hogy veszi vagy nem veszi (fölbujtója, Karcsi is a négy falban csak a spekulációt látja), hanem a fölény, a megnyilatkozás felsőbbrendűsége. Anélkül, hogy kimondatná, Rebeka „holt" teteme fölött folyik itt minden alkudozás. Akinek eszébe se jut itthagyni a süllyedő hajót: megszégyenült lányságának tárgyi világát, a vénkisasszonyhoz kötődő csecsebecséket.

Az Öreg ház tragédiája, látható, tehát sok szálból tevődik össze. Apa és Fiú élethalálharcát (melyik vállalja a másikat, az évek alatt keletkező nagy érzelmi távolságból egyáltalán egyik a másiknak vállalható-e?), három rejtélyesen fölbukkanó nagynéni, a Fiú szerelméért (házáért?) hirtelen föllobbanó modern falusi lány, Anna, a harcteret is megjárt Bandi bácsi, a zsíroskocsmáros lelki fölényét kimutató Károly (Pisis Karcsi) sorsa keretezi. Csiki László drámájában ezek a sorsok gyakran párhuzamosan egymás mellett futnak: mindenki monomániájának él. A „hősök" cselekedetei, reagálásai váratlanok, kiszámíthatatlanok, örvénylik, forog, egymásra tekeredik, egymást fojtja és hálózza be a tárgyak védőbástyája mögé búvó embervilág.

A rendezés ezt a buja tenyészetet szólaltatta meg; ahol a fölhangzó mondatoknak - emlékbetéteknek - mindig „tárgyi" megfelelője is van. Ahol a háttérben néha-néha megvilágított szobrok, a családi legendárium még ma is véleményt mondó „kellékei" bátran fölkacaghatnak, sötétbe és hallgatásba burkolózhatnak, ahogy a helyzet kívánja. A színpad erősen morbid képében, festői zűrzavarában (díszlettervező: Tóth László) rend uralkodik. Van valami tudatosság abban, hogy Fiarag György a hatalmas, hosszú asztalt, Rebeka lánykérésének fehérrel égető „kalodáját" nem az előtérben, nem a nézőtér széksoraival párhuzamosan helyezte el (a tronkai várurak lakmározása az Egy lócsiszár virágvasárnapi a című Sütő-darabban pedig ily „helyrajzú" asztalnál történik), hanem a színpad mélységébe húzódóan. így az asztal, a kopott tárgyak közül kiemelkedő fehérségével, fenségességével mintegy „kifutó deszkaként" is szolgál: összeköttetést teremt a háttérben levő szobrokkal, valójában az emlékekkel. Tárgy és emlék kapcsolata - erre szolgálnak a legapróbb jelzések is - így lesz honos, így válik a színpadkép a tárgyak költészetévé.

Jó, ha hangsúlyozzuk: Csiki László társadalmi, vagy legalábbis társadalmi kérdéseket is megszólaltató drámájának a Harag-féle változat csupán az egyik lehetséges interpretálása. A rendezőnek elég sokat kellett húzni a sző-KOLOZSVÁR