Nánay István (szerk.): Rendezte: Harag György (Budapest, 2000)
Kolozsvár
KOLOZSVÁR 70 MAROSI PÉTER forgatom szövegét, nem tudok egyetérteni azzal az elképzeléssel, hogy lényegében amolyan kisszerű „szerepjátszóval" lenne csak ez alkalommal dolgunk. Az ilyenféle beállítás kártyavárként ontaná össze a drámát; egyszeriben kiszikkasztaná a tragikumot. Basirius professzor ugyanis nem valamiféle mindennapos vendég-provokátor, vagy vendég-informátor a fejedelmi portán, annak értelmiségi traktusán. A vendég-professzor hisz abban, hogy missziója minden haladó tudományos vagy társadalmi eszme üldözése, a világ bármelyik sarkán bukkanjon fel ilyen gondolat. Basirius professzor rajongó kálvinista jezsuita; nem kisebb védelmezője ebben a drámában legitimizmusának és episzkopalizmusának, mint Apáczai a maga kartezianizmusának, presbiterianizmusának - vagy independentizmusának. Csakhogy: Basirius mögött az adott drámai képletben ott áll egy népellenes elnyomó osztályhatalom, Apáczai pedig a népről beszél ugyan, a nép jövőjéről álmodik, de nincs se hatalom a háta mögött, se tömegek fenyegető ereje. (Lorántffy Zsuzsannáék szerepét Páskándi - a dráma tetőztetése érdekében - tudatosan elhallgatja, amint erről a Korunk 1972-es januári számában tájékoztatja olvasóit.) Apáczai tehát magányos és eleve bukásra ítélt hős ebben a drámában; ez a tragikum fő forrása a Tornyot választok belső tájain. Bűn, vétek, sors „Hazudni rút. Ez ellen a morál, / A társas illem egykint peroral" - írja Arany János a Vojtina ars poétikájában. Ő persze irodalomelméleti mondanivalóját indítja ezzel, a két sor azonban - a rá következők elől kiragadva - arról is beszél, hogy az egészséges erkölcsi érzék minden korban elítélte a hazugságot, és magától értetődően erényként fogta fel az igazmondást, a nyíltságot. Páskándi drámájában a tragikum abban az ellentmondásban gyorsul fel határtalanul, hogy itt egyféle „igazmondás" a népellenességnek és az észellenességnek, szóval a kor legsötétebb visszahúzó erőinek a szolgálatában áll; másfelől bizonyos „hazugság" vagy inkább alakoskodás sajátos módon a haladás hősének fegyverévé válik. Basirius úgy áll fejedelme s a főemberek egy része előtt, mint a férfiasság, a kötelesség bajnoka; a dráma nézőjét és olvasóját azonban éppen ez a „ragyogó kiállás" emlékezteti riasztóan a XX. század folyamán nemegyszer hatalomra jutott népellenesség és emberellenesség bajnokainak „férfiasságára" és „becsületességére". Apáczai pedig teljesen céltalanul követne el öngyilkosságot, ha teljes magamegtárulkozással válaszolna Basirius „nyíltságára". Egész környezete, minden barátja és
