Nánay István (szerk.): Rendezte: Harag György (Budapest, 2000)

Kolozsvár

A hazugság tragédiája - helycserékkel

69

mennyire véresen komoly e küzdelem az eleve kijelölt áldozat számára. És hogy mennyire becsapja önmagát is a szerepjátszó Rákóczi, s nemcsak környezetét, amely előtt nagyvonalúsággal kelleti magát, azt éppen a második felvonás utolsó előtti jelenete bizonyítja, amikor a dráma alapötletét kínáló (egykori, feljegyzésre alapító) mondat elhangzik: „De maga itt nem tesz nekünk hitvallást a tanai mellett! Ha maga nem veri ki most rögvest a fejéből ezeket, én a toronyból vettetem le, Isten engem úgy segéljen! Ez az utolsó szavam!" Persze nem ez az utolsó szava a dráma Rákóczijának, ezzel is becsapja magát s udvarát, de a jelenet elárulja: Rákóczi akkor sértődik meg igazából Apáczaira, amikor az csökönyösségével kezdi elrontani a „szellemi tornát", amikor kizökkenti a fejedelmet szerepéből - az öncsalásból.

Hát Apáczai? Ő is „hazudik" ebben a (hazugságsorozatokban) mérhetetlen mélységeket feltáró drámában? Végig az egész második felvonáson, végig az egész (drámabeli) gyulafehérvári hitvitán! Maga vallja be a harmadik felvonásban: „Mondja, tiszteletes úr, miért hazudtam én a fejedelemnek?

TISZTELETES: Nem hiszem, hogy hazudtál volna.

APÁCZAI: De hazudtam. S talán ha megkérdezte volna: Professzor Apáczai, maga komolyan védekezik a vádak ellen, vagy pedig bévül egyebet hisz - akkor talán kibukik belőlem az igazság.

TISZTELETES (szinte rémülten): Mi?

APÁCZAI: Hogy igenis... igenis: minden vád igaz! [...] Gyűlölöm a szellemi restséget, az ész tunyaságát: igenis a jóra való okosságot tartom a legtöbbre. Az észt. A kételkedés és gondolkodás jogát. Igenis: Descartes híve vagyok! S ha sokat mondják, hogy ateista vagyok, végül is el fogom hinni, hogy az vagyok: abba kergetnek, amibe nem kívántam, azzá tesznek az igaztalan vádak, amivé nem volt szándékomban lenni. És igenis örvendtem, hogy a zsarnok feje lehullt Londonban! És azt szeretném, ha minden zsarnok feje lehullna! Igenis Platónnál tartok, aki azt szerette volna, hogy az uralkodók filozofáljanak, és a filozófusok uralkodjanak! Elegem van a butaságból, a sötétségből... mindenből, ami az eszem és az eszünk ellen történik! Hazudtam a fejedelemnek."

Errefelé kell tehát kereskednünk a dráma tragikus magva után kutatva: amerre ez a kiszakított dialógusdarabka mutat. Ugyanígy kell eltitkolnia a hitvitán igazi álláspontját Keresztúri Pálnak, Szeredai Albertnek meg Csavaró Józsefnek. Vannak azonban olyanok is, akik nem hazudnak ebben a darabban.

Említhetnénk például a Diákot, ez a szerep azonban amolyan illusztráció csak (egyetlen a maga nemében) e drámában. Annál lényegesebb viszont az a körülmény, hogy Basirius professzor se hazudik a darabban. Akárhogyan

KOLOZSVÁR