Nánay István (szerk.): Rendezte: Harag György (Budapest, 2000)

Kolozsvár

KOLOZSVÁR

68

MAROSI PÉTER

Mindenki hazudik?

Majd' mindenki - ebben a drámában. Például az a két koldus is, aki az egész első felvonáson át, s a harmadik felvonás zárójelenetében, egy gyulafehérvári templomtorony lábánál lesi, mikor vetik le a magasból Apáczai Csere János uramat, a nagy tudóst, aki „azt hiszi, többet tud, mint maga a nagyságos fejedelem. Meg a püspök urak. A végén még Istennél is többre tartja magát" (ahogyan az Első koldus mondja). És itt nem is a koldusok nyilvánvaló maguktettetésére gondolok csak, ahogyan gyűlölködve köpnek az elsiető főnemesekre, főpapokra, főtisztekre és főprofesszorokra - a hátuk megett, amikor messze járnak már -, amíg azonban a szemük előtt vannak, vagy hallótávolságon belül, ömlik belőlük a kegyes jókívánság, a hazafias, istenfélő és úrdicsérő szólam. Ez amolyan szakmai kötelezettség; nevezhetjük professzionális torzulásnak is. Azért koldus az ember, hogy szembe hízelkedjék, hát mögött viszont átkokat szórjon mindenkire, aki nem nyomorék, nem kiszolgáltatott, egyszóval: aki többre vitte a koldulásnál. Ezt is kiolvashatjuk a Tornyot választok első felvonásának dialógusaiból. Ennél is félelmetesebb azonban a két koldus szakadatlan önámítása, az öncsalás sűrű légköre, ami az egész első felvonást megüli. Ahogyan ez a két lábasincs roncs épkézláb férfiúnak, sőt legendás hősnek álmodja magát:

MÁSODIK KOLDUS: Bevettük Tokajt és Kassát.

ELSŐ KOLDUS: Fővezérünk, Kemény János már Nyitráig jutott velünk.

MÁSODIK KOLDUS: Jankaunál elpáholtuk a császári sereget.

ELSŐ KOLDUS: Úgy futottak, mint a nyúl! (Saját szavaiktól s az emlékektől mintha izgalomba jönne, izeg-mozog.)

És itt nem az a kérdés, hogy ez a két koldus koldusságát megelőzően, amikor „belépett a Harmincéves Háborúba", tényleg végrehajtotta-e azokat a hősi tetteket, amelyekre mostani énekes-koldusi klapanciáit építi; hanem az a szívszorító, ahogyan jelenlegi nyomorúságos állapotukat az egykori tényleges vagy csak kiagyalt dicsőség folytonos emlegetésével próbálják elviselhetővé tenni. A két koldus hazudik hivatásszerűen, de hazudik lelki kényszerből is. Hogy megéljen, és hogy kibírhassa életét.

De hazudik a maga módján II. Rákóczi György is ebben a drámában. A népet megvető, a néptől elszakadt hatalmasság önérdekét követve, és mégis egy olasz reneszánsz herceg nagyvonalúságát, nemtörődömségét megjátszva uszítja egymásra a professzorokat - amolyan szellemi bikaviadalra, amely ártatlan intellektuális időtöltés ugyan, de messzemenő ideológiai és állampolitikai meggondolások is megbújnak a játék mögött; nem beszélve arról,