Nánay István (szerk.): Rendezte: Harag György (Budapest, 2000)
Marosvásárhely
MAROSVÁSÁRHELY 62 MIRA IOSIF- A közönséggel való kommunikáció bonyolultabb, rendhagyóbb formáit keresi ezekkel a darabokkal és előadásokkal.- Bevallom, soha nem kerestem a kommunikáció különleges formáit. Hiszek a színházban, nem tudok nélküle létezni, a színház viszont egyszerre jelenti a közönséget és az előadást. A két dolog elválaszthatatlan. De a kommunikációhoz nincs szükségem speciális trükkökre, találmányokra. Nem szeretem bevinni a színészeket a nézők közé, eddig a közönséget sem hoztam fel a színpadra. Hogy létrejön-e kontaktus a nézővel, vagy sem, az egyszerűen az üzenet igazságértékétől függ. A Hatalom és igazság igazán felrázó, megindító és dinamikus előadás volt - minden szépségével és drámaiságával -, mert egy olyan időszak igazságáról beszéltünk, amelyet mindannyian átéltük. Az előadás harcias jellegét egy bizonyos attitűd megfogalmazásának köszönhettük.- Jó tanárnak tartják. Sok fiatal rendezővel dolgozott, akik az ön segítségével oldották meg egy-egy darabjukat; számtalan, különböző generációhoz tartozó színész lelkesen beszélt nekem a Harag-próbákról.- Talán van némi pedagógiai érzékem. Olyanok mondják ezt, akik már dolgoztak velem. Tény, hogy a próbákon igyekszem a munkának és a jelenlétnek olyan légkörét kialakítani, amelyben túlléphetünk a darab szövegén és a szereposztáson. Próbálok minden figurát részletesen kidolgozni, legyen az fő- vagy statisztaszerep. A színésznek kell az előadás teremtőjévé válnia. Mindenki érezze, hogy része van a sikerben. A színházban az a jó, ha minél több teremtő van, de egyetlen vezető szellem. És még valami: soha nem okoltam a színészeket egy-egy bukásért. Bukások pedig voltak.- Ez azt jelenti, hogy kényezteti a színészeit?- A színészek bonyolult emberek, és én sokat tudok az emberekről. Mondtam már: a rendezés nagy élettapasztalat. A színészek gyanakvóak, minél markánsabb egyéniség, minél befutottabb valaki, annál gőgösebb, és nyilván annál bizalmatlanabb a rendezővel szemben. Túl sokat kísérleteztek a rovásukra, úgyhogy bizonyos értelemben jogos a félelmük. Kétféle „védekezésről" van szó: egyrészt, nem akarnak „elavultnak" tűnni, megpróbálnak „modernek" lenni, vagyis elfogadnak egy-egy merész rendezői ötletet is, másrészt ellenállnak az új technikáknak, az alternatív megközelítési módoknak. A színészekkel való munkában sok és sokféle pedagógiai problémával kerülök szembe.- Szívesen bepillantanék a műhelymunkájába, az előadások kulisszái mögé: melyek a legfon tosabb eszközei ?
