Nánay István (szerk.): Rendezte: Harag György (Budapest, 2000)

Marosvásárhely

Madách Marosvásárhelyen

57

ezek az ellentétek egymás ellen. 6. A Kepler-színekben udvaroncok helyett „udvaronc-had" és tanítvány helyett diáktömeg szerepel. 7. A londoni színben - többek között - elmarad Éva érdeklődése az akasztás iránt, viszont a szín végén Éva nem lépi át a sírt, hanem ő is belehull. 8. A falanszter-jelenetben a tudós lombikjának robbanása elmarad stb.

E módosítások noha nem olyan lényegesek, hogy alapjában elváltoztatnák a mondanivalót, mégis, ha nem is okát, de magyarázatát adják - legalábbis a rendezés oldaláról - annak, hogy a három főszereplő miért nyújtott kevesebbet ebben az előadásban annál, amit tőlük - előzőleg úgy véltük: indokoltan - vártunk.

Természetesen nem vonható kétségbe mindhármuk játékának általánosan kulturált színvonala és tömörsége; ám Bács Ádámja nem elég temperamentumos, viaskodásainak nincs átütő ereje; Tanai Évája nem elég csábos és főleg nem elég változatos, a jelenetek hosszú során át egysíkú, s Lohinszky is, akinek Lucifer-felfogása kitűnő, a jelenetek többségében túlságosan szerényre exponálja színpadi jelenlétét, hangja-taglejtése, általában „tónusa" nagyon visszafogott, redukált.

Ádám elejétől végig fényes fekete bőrpantallóban és bőrzubbonyban van, mindig ugyanazokkal a gesztusokkal jelenik meg. Az, hogy nem visel az egyes színeknek megfelelő jelmezt és maszkot, nem is kényszeríti arra, hogy alakítson. Ezért nem is annyira küszködik a színpadon, mint kommentál. Éva ugyan valamennyire cseréli megjelenése külsőségeit - leginkább az eszkimó-jelenetben, ahol fókaszerűen kúszik be a színre, ez önmagában szellemes, és mint mozgás-produkció, kitűnő -, de távol van tőle, hogy a NŐ összes megvalósulási formáit - ősanya, rabszolganő, előkelő honleány, hetéra, apáca, udvarhölgy, polgári fruska stb. - végigjátssza. Nem a „változatost" keresi az „azonosban", hanem fordítva: a változatosban az azonosat; ez azonban színpadilag csak akkor lett volna hálás, ha „a változatos" külsőségeiben is sokkal kifejezettebben az.

Amennyire tisztázott volt mondjuk Lucifer szerepe Ádám és a tömeg között, annyira nem volt az Éváé. Ha következetesen továbbhaladnánk a Harag megadta koncepció mentén, úgy is felfoghatnánk, hogy Lucifer a természet erőinek a kétségbeesés felé hajtó aspektusa, Éva viszont egy „pozitív", egy „ellen-Lucifer", aki a jelenetek jórészében mintegy megcáfolni kész a Lucifer által a tömegről adott képet, s még a londoni színben is, ahol erkölcsileg lezüllik, végül is a benne rejlő természet folytán felmagasztosul; a falanszterben ő képviseli a természet erejének utolsó fellobbanását, az eszkimó-színben meg a természet degradációját.

MAROSVÁSÁRHELY