Nánay István (szerk.): Rendezte: Harag György (Budapest, 2000)

Marosvásárhely

MAROSVÁSÁRHELY

56

SZŐCS ISTVÁN

felveszi a történelmi helyzet színeit, s bár alakja mindig a történelem által kialakított térfelszínben folyékonyan helyezkedik el, az arca felismerhetően ugyanaz - az eszkimó-jelenet azért olyan végzetes, mert itt már a tömeg is megszűnt, mivel egyedekre bomlott. A koreográfus nagyon eredményes közreműködésével a tömeg alkotja a legfőbb színpadi látványosságot is, átalakulásai villámgyorsak - a leghosszabb színváltozás sem tart fél percnél tovább - s ez megint csak láthatóbbá, érzékelhetőbbé teszi a Tragédia eszmemenetét. Az egyes képek valóban álomszerű akadálytalansággal nőnek át egymásba.

A díszlet egymáshoz tolható lépcsőtömbökből áll, amelyek hol a piramis oldalát formázzák, hol az Agora lépcsőit; vagy tompa hátukkal fordítva a néző felé, várakat, háztömböket; s akár szónoki emelvényt, akár csillagvizsgálót jelképeznek, ötletes egymáshoz illesztésük mindig határozottan odavágó, konkrét formai sugallatokat ad; elvontnak tehát e díszlet nem nevezhető. Háttér, azaz kördíszlet nincs; a háttér mintha maga a világűr feketesége lenne. Minden színen belül felsorolhatnánk néhány egészen eredeti ötletet: különösen szellemes például, hogy a londoni színben a tömeg, noha érezhetően jelen van, mindig a nagy háztömbök között, sokszor nem is látható, ami telibe találó színpadi megfogalmazása a polgári nagyvárosok tömeges magányának. Ugyanezen a színen például a vak koldust - fehér botjaival félelmetes százlábú rovarhoz hasonlóan zörgő-kopogó - vak koldustömeg játssza; a tenyérjós cigánynő helyett tolókocsiban ülő polgárias jósnőt látunk, a sírjelenetben a lépcsősivatagon - amely most romvárost is „játszik" - a felfelé vergődés, a „kapaszkodás" csődje fejeződik ki.

Ahhoz, hogy a tömeget főszereplővé és főlátványossággá formálja, nyilván célszerű volt a látványos külső keretről, háttérről való lemondás - bár szükségszerű nem volt. Anélkül, hogy kifogásolnánk, csak az olvasó tájékoztatására felsoroljuk, hogy a Madách által előírt kísérő látványosságokból nagyjából mi maradt ki: 1. A csillagos ég látványa. 2. A természeti erők (Föld szelleme) megjelenítése, Lucifer kontaktusa a természet erőivel (például nem kíséri szélvihar megjelenését), s a természetet képviselő játszi nimfák nincsenek megjelenítve. 3. Az athéni jelenetekben nem hangzik fel a templomi himnusz, nem keveredik a demagógok kiáltozásával! Erósz és a chariszok nem jelennek meg a rongyos tömeg ellensúlyozásául. 4. A római szín végéről hiányzik a „nekilódult történelem" (az égő városok, népvándorlás) víziója. 5. A konstantinápolyi színben megváltozik több jelenet sorrendje; Tankréd találkozása Izórával és búcsúja az eretnek-jelenet elé kerül; a kísérőnő és Lucifer jelenete is külön leválik; szándékosan nem játszanak