Nánay István (szerk.): Rendezte: Harag György (Budapest, 2000)

Marosvásárhely

SZŐCS ISTVÁN

Madách Marosvásárhelyen

Az ember tragédiája

A három főszereplő mellett ezen az előadáson volt egy negyedik is: „a tömeg". Sőt bevezetőben is el kell mondanunk: ez volt a legjobb szereplő, ennek az állandó, viharos fellépései és levonulásai teszik a marosvásárhelyi előadást az eddig látottakhoz képest eredetivé, és ennek köszönhető, hogy a négy kerek órát tartó előadás sohasem lankasztó, nem fárasztja el a nézőt. Éppen ezért, ebben az előadásban az a néhány szín, ahol nincs jelen a tömeg a színpadon, hatásosságában meg sem közelíti a többit; vagy ahol a tömeg szerepe tulajdonképpen csak mondvacsinált, beleköltött, mint a Kepler-jelenetekben, az előadás hullámvölgyeit láthattuk.

Tömegként viselkedik már az angyalok kara is - lojálisán harcias nyáj -, s folytonosságát a többi szín tömegeivel jelzi a barnás vagy szürke jelmez. Azt mondhatnánk, hogy ebben az előadáskoncepcióban tulajdonképpen a tömeg, a nép Lucifer főellensége, s Lucifer tulajdonképpen nem is az Úrral, hanem ezzel a tömeggel - amely hol meggyötört nép, hol udvaronc csőcselék, hol vitéz forradalmi had, hol tanulni vágyó fiatalság vagy tartalmatlan életű aranyifjúság - akarja Adámot, az eszmélő, mindig magasabbra, mindig többre törő egyént szembeállítani vagy tőle elidegeníteni.

Az egyén és a közösség viszonya az eddigi előadások szokásos elvi alapellentétei helyett - Harag Györgynek nemcsak eredeti ez a felfogása, de szinte úgy tűnik, a madáchi műnek ma egyetlen lehetséges korszerű és mély megközelítése. Az Ádám-Úr közti viszony, vagy az Úr-Lucifer közti ellentét így mintegy csak dekoratív keret, valójában csak formai mozzanat, s ez a megoldás egyszeriben elhárított minden gondot, minden veszélyt abból az irányból, hogy a Tragédiának csak részben is miszticista kicsengése lehessen.

A koncepción túl a rendezői bravúr második része: ennek a tömegnek a megformálása és mozgatása. Minden színrelépéskor élő, lélegző organizmus, amelyről lerí állapota: a színlelt és az igazi sorsa, mely noha mindig