Nánay István (szerk.): Rendezte: Harag György (Budapest, 2000)
Marosvásárhely
Hagyományos dráma nem hagyományos előadása 49 leginkább Barta Lajos és Csehov drámáinak alapvető rokonságát és részletekben különbözőségét. A hatvanas évek elején a kolozsvári bemutató Szabó József rendezésében még erőteljesebben hangsúlyozta a darab társadalombírálati élét, a bánatos líra dühös ítéletmondással párosult. Cs. Erdős Tibor szemre szép és látványos szobabelsője, erezetével, hatalmas ketrecet juttatott eszünkbe, melyben aztán a játék folyamán a Szalay lányok vergődése tárult szemünk elé. Ha a mostani marosvásárhelyi előadás ezen a fonalon haladt volna, bizonyára még jobban hangsúlyozta volna azt a távolságot (eszmei, gondolati, érzésbeli távolságot), mely minket, mai nézőket a színdarabban megelevenedő világtól elválaszt, és erőteljesebben kidomborította volna a tragikomikus elemeket, elmenvén talán a darab egységes tragikomikus stílusának kidolgozásáig. Középfajú drámáinknak szám szerint kevés sikeres előadása az utóbbi időkben nagyjából ezen a vonalon haladt. Gondolok itt például az Ingyenélők temesvári előadására, mely a bemutatón és az utána következő néhány előadáson még igazi fénnyel csillogott, de amely az országos turné idejére sajnos már eléggé szétesett (így láthatták a kolozsvári nézők is), és gondolok ugyancsak az elmúlt évad kolozsvári Barta-bemutatójára, a Zsuzsira, mely a bemutatón félig kész állapotban került ugyan a közönség elé, de amely a darabot és az előadást illető minden jogos fenntartások ellenére is a jobb produkciók közé tartozott, egy sajátos commedia dell'artéból fogant stílussal próbálkozott. Harag György lényegileg mást csinál, mint az eddigi rendezők. Aki két-három évvel ezelőtt látta Nagy István Özönvíz előtt című drámáját a marosvásárhelyi együttes országos hírű előadásában, sejthette, hogy a rendező ezúttal is ugyanazon az úton fog haladni. Vagyis a realista, impresszionista és szimbolikus elemekből szőtt drámát egy nagyjában-egészében expresszionista kifejezőeszközöket felvonultató előadásban tárja szemünk elé. A darab világával szembeni távolságunkat, a mikrotragédiák arányait nem úgy érzékelteti, hogy mintegy felülről engedélyez bepillantást a deszkákon megelevenedő életbe, közvetettebbé teszi az ábrázolást, s esetleg ironikus megvilágításba helyezi a piciny és meglehetősen sárba ragadt életcélokért folyó nagy erőfeszítéseket, hősies küzdelmeket, a Lujza és Böske megvigasztalódásában fellelhető konvencionális elemeket. (Lujzának szerelme csődbe jutásán érzett nagy bánata mindjárt más színezetet kap, sóhajaiban már a vigasztalódás is helyet kér magának, mihelyt a hűtlen szerető szakító levele után első verseskötetét mégis neki ajánlja, s Böske és környezete is egészen másként viszonyul a fiatal katonatiszthez, mihelyt az, halálos ágyán, megesküszik vele.) Harag tehát nem áttételesen, idézőjelesen ábrázoltatja a darab világát. MAROSVÁSÁRHELY
