Nánay István (szerk.): Rendezte: Harag György (Budapest, 2000)

Epilógus

EPILÓGUS

1

292

BÉRCZES LÁSZLÓ

Sebők Klára

„Milyen állapotban vagy?" - kérdezte Gyuri. „Nem jó!" - válaszoltam. „Az nagyon jó - mondta akkor dolgozhatunk." Csak megfelelő állapotban, vibráló idegrendszerrel lehetett belépni nála a színpadra. Ehhez ő megteremtette a körülményeket: maximumot követelt. Bizony, meggyötörte az embert. Gyakran mondtam neki: „Gyuri, velem szigorú vagy, de igazságtalan." Egyszer azért megdicsért. A Csongor és Tündében játsztam Ilmát. Ültünk a „gázkamrában", így neveztük a színpad melletti dohányzót, ahol a megbeszéléseken összezsúfolódtunk, és ő így szólt: „Nézzétek meg, Klári milyen isteni figurát csinál!" Szinte megijedtem ettől a dicsérettől, annyira szokatlan volt. Mert egyébként csak gyötört, gyötört, hogy kihozza belőlem a maximumot. Szenvedtem, mint a kutya. A színpadon. Aztán kiléptünk az épületből, és jókedvűen ballagtunk haza. Haza, azaz a mi kolozsvári lakásunkba, mert ilyenkor mindig nálunk lakott. A reggeleket különösen szerettem. Ő is, én is korán kelők voltunk. Mások aludtak, mi ültünk, cigarettáztunk. Ezt az egy luxust engedte meg magának: Kentet szívott, engem is megkínált. Cigarettáztunk, kávéztunk, felkeltek a többiek is, beszélgettünk. Ezek a reggeli beszélgetések... hát ezek már nincsenek.

Lőrinczi László A szerető című darabjában kaptam egy jó szerepet. (Előszeretettel kutatott fel még nem vagy alig játszott darabokat, sokat foglalkoztatta például Bánffy Miklós Martinovicsa, Petőfi Tigris és hiénája, és szeretett volna megbirkózni a Bánk bánnal is, de hát akkoriban magyar klasszikusokat nem játszhattunk.) A szeretőt az ötvenes években írta Lőrinczi, mi pedig a nyolcvanas éveket, a hiány, a kilátástalanság, az anyagi és szellemi nyomor éveit éltük. Gyuri megkért, olvassam el a darabot. Ott ült mellettem, míg olvastam. Arcom rezdülését is figyelte, érdekelte, hogyan reagálok. A dráma hangulata megdöbbentett: egy asszony egyetlen szobában, alkoholista férjjel, beteg gyermekkel, leskelődő anyóssal... egy asszony a nincstelenségben, a reménytelenségben, egyszóval „mindenhiányban". Mindenkibe belekapaszkodik, hogy kimeneküljön a szemétből, a nyomorból - sikertelenül. Gyuri az első próbára behozta Tóth László egyik rajzát: egy ablak és ajtó nélküli zárt tér, középen egy trónszerű, kacatokkal megrakott szék, az előtérben két ágy, az ágynemű rajta szoborszerűen kiképezve, szinte megkövesedve, hasonlóképpen a szekrények kacatjai. Az egyik mocskos-szürke ágyon egy meztelen nő fekszik. A darab utolsó jelenete - ahogy egy képzőművész elképzelte. Az asszony nem tud kiszabadulni ebből a világból, kivetkőzik ruháiból, és befekszik a megkövesedett, szürke ágyba. Ez