Nánay István (szerk.): Rendezte: Harag György (Budapest, 2000)

Epilógus

EPILÓGUS

290

BÉRCZES LÁSZLÓ

vezető utat nem ismerte. Új meg új utakkal kísérletezett. Vállalta a kételyt: „Ez most nem megy. Hagyjuk abba, nincs értelme próbálni a rosszat" - mondta, és vége volt a próbának. Az első alkalommal gyakran még ki se nyitottuk a példányt. O beszélt órákon át arról, mit szeretne, milyen képet lát maga előtt - és csak ezután jött az olvasópróba. De utána is még két-három hétig csak elemeztünk. Úgy hívtuk, „asztali próba". Eszembe jut a Nem élhetek muzsikaszó nélkül kezdése. Gyuri sokat beszélt, aztán a díszlettervező kezébe nyomta a példányt. „Na, túlbeszéltem magam, ma már nincs idő, hogy felolvassuk a darabot. Klárika, itt a példány, olvassa el otthon, és vázoljon fel valami skiccet!" Rácz Klárika tiltakozott: „Mester, nem olvasom el, mert az félrevezetne. Maga olyan szépen beszélt az egészről, hogy én annak alapján készítem el a vázlatot."

Még elsőéves főiskolás voltam, amikor 1965-ben megdobott egy főszereppel. Én már akkor azzal a rendezővel találkozhattam, akit évekkel később, az Özönvíz előtt megrendezése után „felfedeztek". Már akkor egy bátor, kockázattól meg nem riadó, mindenre nyitott embert láthattam. Mindenki véleménye érdekelte, a takarítónőétől a világosítóéig. Hallgattahallgatta a setesuta mondatokat, és közbenjárt az agya. Nem volt hiú, elfogadta, ha valakinek jobb ötlete volt. A Caligula helytartóját próbáltuk Gyulán. Ültek a kávéházban Kölönte Zsolttal, a díszlettervezővel - Isten nyugosztalja szegényt, ő sincs már közöttünk -, és tervezgették, mekkora nagy emelvényt és szobrot kell majd csináltatni. Én is ott ültem, ittam a sörömet, és arra gondoltam, arra a hatalmas emelvényre egy kicsi, tízcentis szobrot kellene tenni. Mondtam is neki. „Hát persze - kiáltott fel Gyuri -, erről van szó!"

Szerette az üres teret. Kezdetben általában a csupasz színpadon próbáltunk. Nem az érdekelte, ki hol jön be, hol megy ki. „Az majd úgyis kiderül, ha megtaláljuk a szerep igazságát" - mondta mindig. Úgy gondolta, hogy az üres színpadon megtalált igazsághoz kínlódásokon keresztül vezet az út, de ez az igazság aztán már semmilyen térben nem veszhet el. Csiky Bandi átkerült Szatmárról Kolozsvárra, és vele kezdtük próbálni a Káin és Ábelt. Bandi híres az alaposságáról, a precizitásáról. Bejött a rendelkezőpróbára, hozta a kis füzetét, és szorgalmasan jegyzetelt. „Maga mit csinál, Csiky úr?" „írom, mikor merre vannak a járások." „Gyorsan dobja ki azt a papírt! Úgyse így lesz!" - mondta Gyuri. Bandi remek színész, belejött ebbe - vagyis az állandó változtatásokba. De voltak színészek, akik tiltakoztak. Ők így nem tudnak dolgozni, mondták. Velük aztán nem dolgozott. Nem erőszakoskodott. Nem diktatúrával, hanem tudással, emberismerettel, szeretettel vívott