Nánay István (szerk.): Rendezte: Harag György (Budapest, 2000)
Epilógus
EPILÓGUS 288 BÉRCZES LÁSZLÓ teatralitásra kell törekedni, a színházat játszani kell, nem mondani és mímelni - ezekben egyetértettünk. Még akkor is, ha a próbáink másféleképpen zajlottak. Bár erről óvatosan kell nyilatkoznom, mert én inkább már csak a végeredménnyel, a kész előadással találkoztam. Mondják, ő a próbákon sokszor változtatott akár közvetlenül a bemutató előtt is. Időbeli eltolódásról van itt szó: a bizonytalanságot én is átélem, de egyedül, otthon, a konkrét próbaidőszak előtt. A majdani előadás mindenféle variációját végigjátszom - de egyedül. Ő ezt a próbákon tette, a munkatársaival együtt. De az a gyanúm, lehetett ebben olyan meggondolás is, hogy Harag túlhangsúlyozta a kételyeit, mert így felébreszthette a színészek érdeklődését, megmozgathatta a fantáziájukat. Amit nála maradéktalanul szerettem, az az volt, hogy egy általános, szürke, hétköznapi, „életszagú" színjátszás közepette ő a teatralitás felé próbálta elmozdítani a magyar színjátszást. Én magam képtelen voltam megküzdeni a magyar színházi tradícióval, és a hatvanas évek végétől román társulattal dolgoztam, mégpedig a kiváló Bulandra Színházban. Ott jobban érvényesíteni lehetett azt a tételt, miszerint a színház nem valóságutánzás, hanem fantázia szülte, kitalált, művi dolog. A valóság művi újrakomponálása, amit megtöltünk a játék hitelességével. Egy biztos: mindkettőnket erősen befolyásolt a játékosságra és vizualitásra épülő román színház. Vándoroltunk is egyik színháztól a másikig. Ez a vándorlás persze az ember vérében van. Legalábbis az enyémben és az övében biztosan. Ha hívtak, mentünk. Azt mondhatom, Haraggal mi szellemi rokonságban voltunk. Mással akár vetélytársi helyzet is kialakulhatott volna, de vele ez elképzelhetetlen volt. O volt a legrendesebb, a legkedvesebb ember, akit valaha ismertem. Nem lehetett nem szeretni. Rendeztünk is közösen: az Ilyen nagy szerelem kolozsvári előadását ketten jegyeztük, Harag és én. A közös munka a barátság legnagyobb próbája. Vannak emberek, akikben hatalmas mennyiségű vonzerő van. Ez nem elhatározás kérdése, ez a természetéből fakad. Harag ilyen fantasztikusan vonzó egyéniség volt. Nagylelkű, jóindulatú, szeretettel teli ember. Az emberek ezt azonnal megérezték. Soha nem tapasztaltam, hogy ő valakivel is konfliktusba került volna. Mindenki azonnal úgy bánt vele, mintha régi barátja lett volna. Őt talán be is csapta néha ez a másoktól visszakapott szeretet: néha talán akkor is dicsérték, amikor nem kellett volna. A színészek is nagyon szerették. Egészen más viszonyban volt ő a munkatársaival, mint én. Engem elfogadnak, elismerik talán a szakmai tudásomat, de mindig van bizonyos távolság köztem és a színészek között. Harag más volt. Talán a láger miatt is. Az az élmény meghatározta őt. Borzasztóan
