Nánay István (szerk.): Rendezte: Harag György (Budapest, 2000)

Epilógus

EPILÓGUS

284

VICTOR PARHON

gabb a többieknél, mert ő saját józanságának áldozata, mely nem engedélyez számára semmilyen érzelmi engedményt. Még ha Varja - Marinela Popescu magabiztosan és figyelemreméltó színpadi érzékkel alakítja - szereti is, e halódó, távozó meg a csupán ennek helyét átvenni akaró, vészesen kapzsi világ közti házasság lehetetlensége erősebb, mint a két, tragikus felhangoktól sem mentes szereplő őszinte vágya. A szavakat elkeseredett gyűlölettel, de szadisztikus élvezettel elharapó, eblelkű Lopahin a rendezői elképzelést legpontosabban és legárnyaltabban kifejező, színészileg biztos pontjai közé tartozik. Ion Fiscuteanu képes arra, hogy túllépjen a szerep oly szilárd földközeliségén, és figuráját szimbolikus árnyalattal gazdagítsa.

Ezzel szemben Silvia Ghelan alakítása Ranyevszkaja instabilitásának pontos megérzése miatt méltó figyelemre. Megformálásában a földbirtokosnő a kecses és beszédes öntudatlanság varázsával rendelkezik, különösebb ellenállás nélkül adja meg magát a múló időnek. Csak egy nehezen visszatartható könnycsepp a szeme sarkában árulkodik a benne lezajló lelki folyamatokról, mert az öreg szekrény is, az öreg kert is, az öreg Firsz is egy másik Ranyevszkajáról mesél, akivel hiába keresi a találkozást. A színésznő szándékoltan hamis könnyedséggel játssza szerepét, mintha az lenne a célja, hogy elrejtse a szereplő felindultságát, de ne is tévesszen meg senkit az érzelem pontos természetét illetően. Játékában a hitelesség és nemtörődömség a vele történtektől való arisztokratikus távolságtartásban rejlik, mert mindaz, ami történik, nem érintheti meg Ranyevszkaját.

Mihai Gingulescu legjobb alakításainak egyikét nyújtja Gajev szerepében; a túlzott gesztushasználat, akár a szószátyárság, egyértelműen egy önmagára - mint valami nemesi címerre - büszke ürességre világít rá. Gazdag és pontos árnyalatokkal megjelenített korai szenilitása, lármás hasznavehetetlensége, buta humora, hiszteroid kitörései jellegzetes, a legépületesebbek közé tartózó társadalmi portré jellemzőivé válnak. Cornel Popescu, aki ezúttal is példás profizmussal árnyalta szerepét, az Anyába (Luminita Borta nagyon nagy vonalakban felvázolt alakítása) reménytelenül szerelmes örök diák, Trofimov figuráját gondosan és finoman fogalmazta meg.

Jása, a fiatal lakáj, különös súlyt és váratlan színpadi csillogást kap Cornel Ráileanu szubtilis, sűrítetten expresszív és áradó vitalitású előadásában, míg az öreg lakáj, Firsz, akiből szinte minden lépésnél elfolyik az élet, Aurel §tefänescunak ad feledhetetlen alakításra alkalmat. E színészi remeklésben a rendező teremtő zsenialitása s §tefánescu eredeti tehetsége egyaránt benne van, minden egyes mozdulat és a befejezésig talán már el sem jutó gesztus kifinomításába együtt lehelt lelket. Lívia Doljan, aki az elmúlt évadok-