Nánay István (szerk.): Rendezte: Harag György (Budapest, 2000)
Szabadka-Újvidék
Harag György választása 249 a palackból, kiszabadítja a latens energiát, a rejtett érzelmeket. S ezt azért teheti, mert a művel azonos hullámhosszon van, s mert azt akarja, hogy a közönség belső, érzelmi műszereinek mutatója is ehhez a hullámhosszhoz igazodjon. Ennek legharagibb eszköze a jellegzetes színpadi atmoszféra megteremtése. Előadásainak minden nézője tanúsíthatja, hogy Harag György rendezéseinek sajátos atmoszférája van. Megteremtésében döntő szerepet kapnak a vizuális elemek, elsősorban a díszlet, amely nem kor- és csehovhű, de a nézők élményét és a szereplők mozgását, játékát egyaránt meghatározza. Élményt és szituációt teremtő Harag rendezéseinek színpadképe. A Vány a bácsi csak „ szedett-vedett" színpadon játszható el komédiára fogottan és nem a hagyományosan szabályos, pontosan megtervezett, de lélek nélküli szobadíszletben - néhány fénykép, festmény a falon, alattuk kanapé, jobbról asztal néhány székkel, mindenütt rend, tisztaság -, ahogy Csehov művét általában megjelenítik. Az újvidéki Csehov-előadások (és a Szabadkán rendezett Tarelkin halála) színpadképe eltér Harag eddigi rendezéseinek „díszletétől". Az Özönvíz előtt vagy a Szerelem zárt színpadon történtek - a labirintus is zárt tér -, a színészek a bezártság fojtó érzését állandó mozgással próbálták legyőzni. Kínlódó rohangálás, szenvedő futkosás, szinte teljesen üres térben, bolyongás, amely felőrli az idegeket, állandó mozgásvágy és áttörhetetlen korlátok adták a drámaiságot. Harag újvidéki rendezéseiben kinyílt a tér, több kelléket látunk - kacatot a Ványa bácsiban vagy a Cseresznyéskertben, ittfelejtett vagy összeszedett jobb holmit a Három nővérben -, de a tér nyitottságát ezek mégsem korlátozzák. A mozgáslehetőségek ezért lényegesen nagyobbak a Csehov-előadások szereplői számára, mint a Szerelem vagy az Özönvíz előtt szereplőinek volt Harag rendezéseiben, de valami belső tehetetlenség, legyőzhetetlen nehézségi erő akadályozza őket a mozgásban. A Három nővérben ennek - gondolhatnánk - a szivacs lehet az oka, de a Cseresznyéskertben már nincs szivacstalaj, a piknikbeli körséta vagy a homokfutó mozgáspályája, miközben Trofimov „kocsikáztatja" Ányát, mégis meghatározott. A Ványa bácsiban viszont egyrészt a függöny von határt, másrészt hiába huszonhat szobás a ház, ha a szereplők, mint a lámpa körül a legyek, úgy keringenek egyetlen helyiségben, néhány kacat körül. A Nagy István- és a Barta Lajosdarab előadásában a szabadságvágy a hajtóerő, a Csehov-előadásokban a lehetőségekkel élni nem tudás a bénító. Haragnál ez is, az is, mert egyformán felháborítják, drámai feszültséget hoz létre. 'KA-LLMDÉK
