Nánay István (szerk.): Rendezte: Harag György (Budapest, 2000)

Szabadka-Újvidék

Harag György választása

237

Néhány pillanat múlva Jelena jóleső érzéssel kinyújtózva fütyörészni kezd. Szemét behunyja. Ezt használja ki a közelében ülő Ványa, feláll kezét oldalsó tartásban széttárja, lábujjhegyre emelkedik, tipeg és röpköd, boldogan, mint egy kis madár. Közben esetlenkedve komédiázik.

Jelena észreveszi. Abbahagyja a fütyülést, mert alkalmasnak találja a pillanatot, hogy számon kérje Ványától, miért gyűlöli a professzort. Vitatkoznak. Ványa a nyugágy mögé kerül, Jelena hátra veti fejét, egymás szemébe nézve mondják érveiket, majd elnémulnak. Ványa mozdulatlanul nézi a nőt, majd hirtelen mögé térdel, szerelmet vall. Jelena felugrik. Kirohan. Ványa utánafut, messze bent, kétségbeesetten a nő nevét kiáltja.

Időközben oldalról besettenkedik Tyelegin. A falhoz húzódva némán figyeli a jelenetet, majd amikor Jelena és Ványa eltűnnek, odamegy a nyugágy mögé, Ványát utánozva letérdel és az üres nyugágy felett gúnyosan megismétli az előbbi jelenetet.

A függönyt széthúzták, teljes mélységében látszik a színpad. Látszanak az oszlopok, hátul a zongora, jobb oldalon egy konyhakredenc. A színpad közepén a professzor ül könyvvel a kezében. Jelena mögötte áll. Vitatkoznak. A professzort podagrája gyötri, ő pedig a házbelieket kínozza, rigolyásan.

Egyetlen rendezői gesztus elegendő ahhoz, hogy kiderüljön, a professzor kibírhatatlan, szeszélyeskedő. Amikor a vita hevében azt mondja: „... Élni akarok, szeretem a sikert, szeretem a hírnevet, a zajt..." - felkel a székből, eldobja a botot, és mint akinek semmi baja sincs, határozott léptekkel futkos le-föl.

Szöveg szerint Ványa felajánlkozása, hogy virraszt a professzorral, szórakoztatja, megmenti a többieket, űzi el végül Szerebrjakovot az ágyba. („Nem, nem, ne hagyjatok egyedül vele. Nem. Agyonbeszél.") Az elődásban viszont Marina a „főbűnös". Szerepe szerint lámpát kell behoznia, de reagálása kiváló helyzetfelismerését bizonyítja: kedves erőszakoskodással „kezelésbe veszi" a nyűgös Szerebrjakovot, masszírozni kezdi, miközben elviselhetetlen sipítós hangján, amit még fokoz azzal, hogy szinte lélegzet nélkül darál, biztatja, küldi, zavarja az ágyba. („Mi baj bátyuska? Fáj? Az én lábam is: csak úgy tép... Gyerünk angyalkám... Megitatlak hársfateával... Melengetem a lábacskádat...")

Ványa és Jelena jeleneteit a könyörgés és az elutasítás kettőssége jellemzi. Amint kettesben maradnak, Ványa ostromolni kezdi szerelmével Jelenét, aki többnyire igyekszik csak rendreutasító lenni. Ványa azonban kitartó. Jelena viszont okos nő, tudja, hogy a felháborodás és a durvább eszközök - elSZABAD KA-ÚJVIDÉK