Nánay István (szerk.): Rendezte: Harag György (Budapest, 2000)

Szabadka-Újvidék

Harag György választása

225

De ezek már a Cseresznyéskert újvidéki előadása rendezőjének, Harag Györgynek a szavai a bemutató előtti újságnyilatkozatban.

Rendezése igazolja Harag elképzelését: ez a Cseresznyéskert az állandó, tehát mai és időszerű, itt és most, hiábavaló illúziókergetésről szól. Nyilván ezért nem fejeződik be a csattanó fejszecsapások muzsikájával: a hamis illúziókat nem lehet erőszakkal megszüntetni. Az illúziók az életforma tartozékai. Ok és okozati összefüggés van a hogyan élünk és miben hiszünk között - sugallja Harag György Cseresznyéskert-rendezése.

A Cseresznyéskert a Három nővér folytatása.

Anton Pavlovics Csehov életművében is, és Harag György Csehov-rendezéseinek újvidéki sorozatában is.

Ismét a színpadon át haladva foglalhatjuk el a játékteret három oldalról keretező lelátókon a helyünket. A lebontott negyedik falon ezúttal is a széksorok fölé emelt-szerkesztet végtelenbe látunk, amit nádas és szomorúfüzek helyett most cseresznyefák fehérsége borít el. Minden fehér, a távolban is, a színpadon is.

Most is néma bénaság fogad bennünket, itt-ott egy-egy alvó, heverő szereplővel. De most nem egy kifogott hal kétségbeesett vergődése riasztja a csendet, kelti életre a mozdulatlanságot, hanem a kivénhedt szolga, Firsz, csoszog felénk.

Végigvánszorog a cseresznyésen, bejön a házba, végigmegy a színpadi szobán, eltűnik egy ajtó mögött, majd kezében egy régi csontkeretes színházi látcsővel tér vissza. Megáll a fehér szoba közepén, a távcsövet homályos tekintetű szeme elé emeli, a fehér cseresznyés felé fordul, és hosszan néz - a semmibe.

Kémlel.

Várja a ház Párizsban levő úrnőjét, Ljubov Andrejevna Ranyevszkaját.

így kezdődik az előadás.

És Firsz jelenetével is zárul.

Mindenki elment, ki külföldre, ki máshová, új gazdához, másik városba, csak Firsz maradt a lebontásra ítélt házban, ahonnan mindent elhordták, vagy halomba raktak egy fehér lepel alá.

De őt itt felejtették.

Mit tehet? Firsz is megindul kifelé a többiek után, de útját állja valami áttörhetetlen fehérség, a színpad nyílásán aláereszkedő mozivászon, amely - észre sem vesszük - előlünk is lezárja az utat, minket is bezár a történetbe, összezár Firsszel. Mi is foglyok vagyunk, a magunk cseresznyéskert-illúziójának foglyai.

SZABAD KA-ÚJVIDÉK