Nánay István (szerk.): Rendezte: Harag György (Budapest, 2000)

Szabadka-Újvidék

SZABADKA-ÚJVIDÉK

226

GEROLD LÁSZLÓ

Harag György Firsz e két jelenete közé építette fel a Cseresznyéskert előadásának négy felvonását.

Mindegyik felvonás szerkezetét - írja Cseresznyéskert-elemzésében Francis Fergusson - a többé-kevésbé szertartásos összejövetelek határozzák meg.

Az összejövetelek színhelyei: a gyerekszoba, a ház körüli erdő, az ebédlő és ismét a gyerekszoba.

A gyerekszoba - ide érkezik többévi távoliét után Ljubov Andrejevna - fehér: a múltat őrzi, az emlékeket. Nagyméretű, fehér - vagy inkább piszkosfehér - lepel rejti a gyerekszoba titkait: babákat, labdákat, játékkockákat, babakocsit...

Izgalmas készülődés.

Szétbontják a szoba közepén levő kupacot: előkerülnek a játékok. Varja, a mindenre ügyelő, kulcsokat csörgető, gonosz házvezetőnő felébreszti az ünneplőbe öltözött Lopahint, aki könyvvel a kezében aludt el, miközben a vendégeket várta. Sürgés-forgás. Hozzák a csomagokat, ládákat. Majd ünnepélyes lassúsággal és látható meghatottsággal belép Ljubov Andrejevna Ranyevszkaja is.

Kérdések, megjegyzések, válasz nélkül maradt kérdések cikáznak a levegőben. A viszontlátás öröme.

Hirtelen csend: Ljubov Andrejevna észreveszi a játékok között álló-görnyedő Firszet. Meghatódva hozzásiet.

Teljes a múlttal való találkozás.

A fiatalok azonban nem kedvelik a hosszú csendeket, a kitartott szüneteket. Ismét felbolydul a gyerekszoba.

Kettős arcú jelenet: egyrészt érződik a viszontlátás, a találkozás - egymással és az emlékekkel: a múlttal - öröme, másrészt bizonyos műviség, megjátszottság is felfedezhető: a mozdulatokban, a szavakban, a hangsúlyokban, a kérdésekben, a túlzottan kicsinyítőképzős kedveskedésekben, az összepuszilkodásokban.

Igazi és tettetett boldogság keveredik a levegőben.

Apró rendezői gesztus: miközben Ljubov Andrejevna boldogsága kifejezésére keres szavakat - „Valóban itt ülök?... Legszívesebben táncolnék és tapsolnék..." -, a háttérben megszólal a zenekar. Ljubov Andrejevna elragadtatással folytatja: „Mint egy álom... Isten látja lelkem, mennyire szeretem a hazámat... Milyen nagyon szeretem..." Egyszerre, egy röpke pillanatra, tragikomikussá, groteszkké változik a nagy lelkesedés. A háttérben muzsikáló zsidóbanda juttatja eszébe Ljubov Andrejevna Ranyevszkajának a hazáját, amit ő olyan nagyon szeret.