Nánay István (szerk.): Rendezte: Harag György (Budapest, 2000)

Szabadka-Újvidék

Harag György választása

217

önmagunk megtartásának küzdelme és a lejtőn való tehetetlen csúszás között.

A Három nővérben a szó legszorosabb értelmében szenvednek járás közben a szereplők. Pedig Csehovnál a járás elementárisán fontos. Ahogy Pilinszky János írja Beszélgetések Sheryl Suttonnal című remekszép könyvében, Csehovnak „séta és ácsorgás minden darabja". Ebben az előadásban a séta is, az ácsorgás is sokszorosan megszenvedett. Tudni kell állni és sétálni itt, ahol ez szinte lehetetlen. Valakitől valakiig eljutni, egymáshoz közel kerülni vagy egymástól eltávolodni komoly fizikai erőfeszítést igényel, a bizonytalanság kockázatával jár.

Ezen a talajon szinte képtelenség járni (élni?), s ebben a színpadképben nemcsak a kertet szegélyező sás, hanem még inkább a hepehupás, süllyedés talaj a lelki enyészet, a belső egyensúlyvesztés színpadi, fizikai kiváltója. A sással övezett játéktér egyszerre kelti a kilátástalan-tágasság és az áttörhetetlen sziget-szűkösség nyomasztó érzését, míg a szivacsréteggel ingoványosított talaj a belső bizonytalanságot mutatja meg.

Egyformán csetlenek-botlanak Andrej és a nővérek, akik pedig otthon vannak, hazai talajon mozognak, és igazán megtanulhattak volna már járni a süppedékes szivacsföldön. Csakhogy a Három nővér nem a járás fizikai nehézségeiről szól, hanem a lelki egyensúlyvesztésről, egy sajátos környezetben. Ha a járás fizikai-testi nehézségeiről lenne szó, akkor edzéssel, gyakorlással mindenki számára aránylag könnyű lenne megtanulni a biztonságos közlekedést, az egyensúlyvesztés elkerülését. Ennek a talajnak a legyőzésére azonban nem fizikai erő kell, hanem lelki stabilitás, belső kiegyensúlyozottság.

Lelki, érzelmi, gondolati alapállás kérdése a járás Harag színházának bizonytalan talaján.

Prozorovék - Andrej és a nővérek - esetében az egyenetlen talaj a belső talajvesztés, az elveszettség érzését hivatott kifejezni.

Tuzenbach már említett szerelmi vallomását - és általában a bárót - groteszkké változtatja, hogy négykézlábra kényszerül, mert nyilván érzi, így biztonságosabb. Közben nem gondol arra, hogy nevetségessé lesz, hogy egy nagyszerű próbálkozás törpül kisszerűvé. Amikor pedig arról szaval Irmának, hogy milyen lázasan szomjúhozza az életet, tragikomikusán bukdácsol imádottja előtt.

Versinyin sem tud járni a süppedős szivacstalajon, de nem azért, mert nemrég érkezett, s nem volt ideje, alkalma megtanulni a járást Prozorovék szivacskertjében. A többiekhez hasonlóan ő sem tudhat itt közlekedni. CsaSZABADKA-ÚJVIDÉK