Nánay István (szerk.): Rendezte: Harag György (Budapest, 2000)
Szabadka-Újvidék
SZABADKA-ÚJVIDÉK 216 GEROLD LÁSZLÓ A nővérek egyenként felállnak. Kimennek. A kép kimerevedik. Felvonásvég. így hullámzik, pontosabban kőrköresen váltakozik az első felvonás hangulata. Rövid jelenetekre töredezve követik egymást az oldottabb és az idegesítőn vibráló részletek. Feszültséggel telítődik a légkör, majd egy-egy váratlan fordulattal kisülés következik. Közben felrajzolódnak a viszony-koordináták, megismerjük a vágyakat, a sebzett életeket. Következhet - most már nagyobb előadásegységekben - az egyes sorsok, kapcsolatok kibontása. Ráhangolódtunk az előadásra. Érezzük légkörét, kitapintottuk pulzusát, következésképp mind jobban értjük az első pillanatban még meghökkentő díszlet drámai szerepét. Az első rész gyors hangulatváltásai diagnózist állítanak fel: a Három nővér nem a hiábavaló vágyódás pasztellje, nem lírai futtatású melankólia, hanem kemény, kegyetlen, embert nyomorító - hiábavaló - küzdelem. A nővérek nem ábrándos lánykák és asszonyok, akik olyan szépen, meghatóan tudnak álmodozni, ellenkezőleg: vergődő halálraítéltek. Jovan Hristic, aki könyvnyi esszét írt Csehov drámáiról, fogalmazza meg pontosan: a Három nővér az idő múlásáról szól, „dráma arról, hogy az idővel folytatott küzdelemben mindig vesztesek maradunk". Még hozzátehetjük - az előadás sugallja -, vesztesek maradunk az önmagunkkal és a környezetünkkel folytatott küzdelemben is. Csehov „nővérei" nem tábornok-árvákként szánni valók, hanem szerencsétlen emberekként, akik - tudják ők is, tudjuk mi is - eleve kudarcra ítéltettek. Iskolásán pontos lélekrajzi következetesség szerint az apa halálával kapcsolatba hozható sorsalakulás minden bizonnyal logikus magyarázat lehetne a nővérek szomorúságára (sohasem juthatunk már vissza Moszkvába), de ennek az előadásnak nem célja a pontos lélekrajz, sőt a csehovi „nővérek" sorsának hiteles felmutatása sem. Fiarag György Három nővér rendezése a megszenvedett, a kibírhatatlan magányról szól. Elviselhetetlenségét tudatosítja és fokozza a talaj szokatlan egyenetlensége. A tizenöt-húsz centiméter vastagságú szivacstalajnak, amelyen irtózatosan nehéz járni - ezt a néző is kitapasztalja, amíg a kezdőkép szokatlanságát figyelve „a kerten át" a helyére egyensúlyoz -, igen fontos szerep jut. Páskándi Géza Tornyot választok című Apáczai-drámájának Harag rendezte előadásában volt a színpad talaja ferdén emelt, járásra igen alkalmatlanul lejtős, jelezve így a darabbeli problematikát, hogy választani kell az
