Nánay István (szerk.): Rendezte: Harag György (Budapest, 2000)
Szabadka-Újvidék
SZABADKA-ÚJVIDÉK 214 GEROLD LÁSZLÓ mi értelme ebédre maradni -, „csönd van, mint a sivatagban". Feláll. Menne. Olga sírni kezd. Mire a doktor visszatér az ezüst szamovárral, a néhány perccel korábbi jókedv már elillant. Ő sem büszkén nyújtja át az ajándékot, hanem esetlenül rogy Irina elé, és a durcás elutasításra ingerülten küldi vissza a fényesen csillogó teafőzőt. Kedves rendezői fintor, hogy éppen ekkor jelenik meg Anfisza, az öreg dajka - kezében a nagy családi szamovárral. Most lép színre - kell belépnie! - Versinyin, hogy a látogatás készületlenül, idegesen érje a jelenlevőket. A fogadtatás eléggé különös. Érezhető zavarban vannak. A nővérek szinte meggondolatlan hirtelenséggel rajzák körül kérdéseikkel a vendéget. Sietnek leültetni, de még inkább meséltetni. („Ön moszkvai?") Még arra sem adnak neki időt és lehetőséget, hogy illően bemutatkozzék. Erre csak percekkel belépése után kerít sort a vendég, mikor már a felbolydult háziak, egymás szavába vágva, kérdéseikkel körülzáporozták. A konkrét moszkvai emlékek felrajzása azonban nem megnyugtatja, hanem ellenkezőleg, elszomorítja a nővéreket. Mása és Irina sír, Olga pedig egyszerre úgy találja „hideg van és sok a szúnyog". Valóban, jóllehet a nap tovább süt, egyszerre hideg lesz; megfagyott a jókedv. Hiába bölcselkednek Versinyin és Tuzenbach az életről, a sorsszerűségről. Hiába kontrázik Szoljonij. („Csipp-csipp, csipp...") Vagy próbál fanyarul humorizálni a doktor: felállva bizonyítani, hogy apró termete ellenére, az ő élete igen nagy, s van is értelme. Holott... Csak akkor élénkül a hangulat, amikor a nővérek, a beszűrődő hegedűszó nyomán, bátyjuk, Andrej szerelméről, a borzasztóan öltözködő Natasáról kezdenek beszélni. Ez a játékosan lelkes hangulat fokozódik Andrej színre lépésével. Nővérei körülbecézgetik. Andrej békésen tűri, sőt azt is tűri, hogy felszabadult jókedvvel énekelve, tapsolva szerelmes egyetemi tanárnak csúfolják. Akkor telik csak be a pohár, amikor Csebutikin egy ostoba dalocskába kezd. Andrej, mint a mennydörgés, hallgattatja el egy erőteljes kiáltással a jókedvű társaságot, majd elsiet. Versinyin pedig, kihasználva a hangulati intervallumot, hosszas bölcselkedésbe fog. Fontos pillanat. Ekkor jelenti ki Mása, hogy mégis itt marad ebéden. Vonzza Versinyin, aki - mivel hallgatóságra lelt - a filozófia látványos területéről saját elfuserált életére siklik át, határozottan kijelentve, hogyha újrakezdhetné, semmi esetre sem házasodna.
